Magyar foci

Dombi Tibi 45 évesen sikeres érettségi vizsgát tett

A magyar labdarúgás valahogy nem részesíti előnyben a tanulást. Erről háttérbeszélgetések alkalmával több olyan futballista is panaszkodott már, aki szívesen tanult volna tovább, el is kezdte, de prózai okok miatt feladták, vagy elhalasztották tervüket.

Arra hivatkoznak, hogy aki tehetségénél fogva hamar bekerül a profi futballba, annak ugyan relatív sok a szabadideje, de az élete, időbeosztása teljességgel kiszámíthatatlanná válik. Márpedig a tanulás érdekében nem árt a tervezhetőség, mert még a távoktatásban is nehezen tűrik, ha megbeszélnek a tanárral egy-egy óra, vagy vizsgaidőpontot, de a diák nem jelenik meg, mert a kedves edzője felrúgva az előzetes heti programot, délutánról délelőttre tette át az edzést.

Így aztán a labdarúgók között számos olyannal találkozunk, aki ugyan nem hülye gyerek, akár több nyelven is beszél karrierje végére, de még mondjuk középiskolai érettségivel sem rendelkezik. Így járt a korábbi 35-szörös válogatott futballista, Dombi Tibor is.

Debrecen kedvence nemrég azért vágott bele a tanulásba, hogy 45 évesen érettségit szerezzen, mert az alapfeltétele az UEFA A licences edzői képesítésének.

Olyan lett az eredményem, mint a rádió kívánságműsora, kettőtől ötig. A pontos osztályzatokat még nem tudom, de az biztos, hogy a matek kettes lesz, és remélem, ötös is kerül majd a bizonyítványba. A felkészülés vége felé már összezavarodtam, kavarogtak a fejemben a tételek és a témák. Félálmomban arra riadtam fel, hogy például az 1700-as évek irodalmát összekevertem a történelemmel. De a vizsgán már nem volt gond. A magyarból és a töriből a húsz-húsz tételből olyan 12-13-at tudtam jól, a többit szívesebben elkerültem volna, ami össze is jött. Szerencsém volt, történelemből Magyarország II. világháború előtti időszakát húztam, irodalomból pedig novellaelemzést. Egyik témát sem mondanám könnyűnek, de szerencsére tudtam róluk beszélni, nem jelentettek gondot

– mesélte Dombi a blikk.hu érdeklődésére.

A szélvészgyors szélső, az eljátszott tizenegyesek koronázatlan királya 30 éve már elvégezte a helyi élelmiszeripari szakmunkásképzőt, így hentes az eredeti szakmája, de azt a labdarúgópályán szerencsére nem alkalmazta.

Olvasói sztorik