Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Meglepi a Roma a Barcát? Megint lenyomja a Real a Juvét? Dombi Tibor megmondta a tutit

A DVSC legendája elárulta tippjeit a Rangadónak a Bajnokok Ligája-negyeddöntőkre.

Péntek délben megtartották a Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolását, a négy összecsapás közül az előző kiírás fináléjába jutó Juventus és a Real Madrid, valamint a két angol topcsapat, a Liverpool és a Manchester City csatája tűnik a legizgalmasabbnak.

Természetesen a másik két párosítás sem előre lefutott, de mind az AS Roma, mind pedig a Sevilla továbbjutása meglepetés lenne a Barcelona, valamint a Bayern München ellen. Honlapunk kíváncsi volt arra, mit vár a négy negyeddöntőtől a Debreceni VSC legendája, a korábbi harmincötszörös magyar válogatott Dombi Tibor.

Dombi Tibor megtippelte a továbbjutókat fotó: dvsc.hu

Barcelona­­–AS Roma

– A legjobb nyolc közé jutó csapatok közül az AS Roma és a Sevilla a legkisebb név, ám egyiküket sem írnám le. Ebben a párosításban a Barcelona továbbjutását tippelem, de bármi előfordulhat, mert meglátásom szerint felfelé senki nem lóg ki a negyeddöntő együttesei közül, mindenkinek vannak rosszabb periódusai. Majd április elején meglátjuk, milyen formában lesznek a csapatok, de a papírforma a Barcelona mellett szól.

Dombi Tibor tippje a továbbjutóra: Barcelona­­–AS Roma 60 % – 40 %

Újabb Dárdai lehet német válogatott, az edző középső fiát is meghívták
Még mindig nem biztos, hogy futballista lesz a három srác. Hosszú interjút adott a Délmagyarország című napilapnak Dárdai Pál, a Hertha BSC

Sevilla–Bayern München

– Én már az előző körben sem vártam volna a Sevilla továbbjutását, esélyesebbnek tartottam a Manchester Unitedet, de a spanyolok mind a két meccsen lefocizták Mourinhóékat, éppen ezért izgalmas összecsapásokat várok ettől a párharctól. Nem lesz könnyű dolguk a bajoroknak, de őket tippelem az elődöntőbe.

Dombi Tibor tippje a továbbjutóra:  Sevilla–Bayern München 40 % – 60 %

Újra összecsap a Real és a Juve fotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency / AFP

Juventus–Real Madrid

– Története során a Real már tizenkétszer hódította el a BEK/BL-trófeát, mi sem bizonyítja ennél jobban, hogy a királyi gárda ennek a sorozatnak a specialistája. Az előbbi két párosításnál is élesebb ütközeteket várok ettől a két csapattól. Minden más együttes ellen a Juventus továbbjutására tippeltem volna, még a Barcelona ellen is, részben azonban a tavalyi döntő miatt egy hajszálnyival több esélyt adok a madridiaknak.

Dombi Tibor tippje a továbbjutóra:  Juventus–Real Madrid 47 % – 53 %

Liverpool–Manchester City

– Nagyon meggyőzőek a manchesteriek, bár őszintén szólva én nem igazán kedvelem őket. A Premier League-ben ugyan a Liverpool ellen szenvedte el eddigi egyetlen vereségét Guardiola csapata, de egy meccsen bármi megtörténhet, két találkozón viszont már szerintem nem lesz esélyük a „vörösöknek”.

Dombi Tibor tippje a továbbjutóra: Liverpool–Manchester City 35 % – 65 %

Olvasói sztorik