Magyar foci

A fehérváriak EL-párharcának pályaválasztása is megváltozott

Kedden kisorsolta az UEFA a Bajnokok Ligája, valamint az Európa Liga selejtezőinek párharcát. A Ferencváros eredetileg idegenben kezdett volna a Ludogoreccel, végül mégis a Groupama Arénában játszanak majd először a felek egy figyelmetlenség miatt.

A Fradi BL-sorsolása miatt éghet az UEFA
A legegyszerűbb feladatot nem sikerült megoldania az európai szövetségnek.

Ugyanerre a sorsra jutott a Mol Fehérvár FC is az EL-ben, igaz a Vidinél erre nem hiba miatt kerül sor: a piros-kékek a montenegrói FK Zetával játszanak, amely ugyanazon a napon játszana, mint a Buducsnoszt Podgorica.

Mivel a Zeta éppen a Buducsnoszt stadionjában játssza nemzetközi meccseit, változtatni kellett, így végül Fehérváron lesz az első meccs.

Az első mérkőzéseket július 11-én, a visszavágókat július 18-án rendezik.

Kiemelt kép: molvidi.hu

Olvasói sztorik