Magyar foci bajnokok ligája

A Fradi BL-sorsolása miatt éghet az UEFA

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros megkapta ellenfelét a Bajnokok Ligája-selejtezőben: a bolgár bajnok Ludogoreccel találkozik majd Szerhij Rebrov együttese.

A Ludogorec a Fradi ellenfele a BL-selejtezőben
Bolgár csapatot kapott a magyar bajnok, hazai pályán kezdi a párharcot.

Új fejlemény azonban, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), hibát követett el a sorsolás elkészítésekor. Erről ugyan nem adott a szervezet tájékoztatást, a Fradi viszont beszámolt a bakiról.

Bár a sorsolásnál az UEFA hibásan azt közölte, hogy idegenben kezdjük a párhacot, később korrigálták a hibát, így hazai pályán játsszuk az első meccset

– áll az FTC közleményében.

Aki a sorsolást élőben követte, annak fel is tűnhetett, mi okozta a galibát: az UEFA sorsolásért felelős munkatársa csak beletette a két csapat nevét rejtő golyót az erre szolgáló tálba, de nem keverte meg őket. Ez ebben a formában szabálytalan, így kicsit később pótolták a hiányosságot, ezért cserélték fel a pályaválasztást.

Nem tűnik hatalmas hibának, de egyrészt nagyon könnyen elkerülhető hiba, másrészt egy-egy párharcot alapjaiban befolyásolhat az idegenben szerzett gól. Utóbbi aspektusból rendkívül fontos, ki kezd otthon.

Kiemelt kép: uefa.tv

Olvasói sztorik