Magyar foci sport

Itt van a felkészülési időszak újabb két Fradi-gólja

Ezúttal szlovén élvonalbeli ellenfél volt a szenvedő fél.

Mint beszámoltunk róla, a Ferencvárosi TC második edzőmeccsét is megnyerte a nyári felkészülés során: az együttes a szlovén élvonal ötödik helyén végzett NK Celjét győzte le Isael és Mikalaj Szihnyevics találatával.

A FradiMédia jóvoltából most a két gólt is megnézhetjük: a klub hivatalos csatornája összefoglalót közölt a találkozóról.

A felkészülés első mérkőzései arra szolgálnak, hogy mindegyik játékost alaposan feltérképezzük, hogy milyen szinten áll mentálisan és fizikailag. Előnynek számít, hogy különböző erősségű csapatokkal nézünk szembe, hiszen így mindenre fel tudunk készülni. A mostani győzelem is arra szolgál, hogy ezzel megerősítsük az önbizalmunkat. Magabiztosságra úgy tehetünk szert, ha ilyen győzelmeket aratunk. Remek munkát végeztünk eddig, ahogy megyünk előre az időben, egyre növekszik a nyomás. Remélem, hasonló akarattal dolgozunk a folytatásban is

– mondta a Fradi.hu-nak Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője a második győzelmet követően.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.