Magyar foci

Elmondta a kolozsvári edző, miért nem számolt Lang Ádámmal

Korábban beszámoltunk róla, hogy Lang Ádámmal szerződést bontott a CRF Cluj. A kolozsvári együttestől távozó védő ügynöke azt is elárulta megkeresésünkre, hogy erre azért került sor, mert amikor Dan Petrescu vezetőedző márciusban újra a klubhoz érkezett közölte Langgal, nem ismeri őt, ezért nem fog játszani.

Lang Ádám távozik Kolozsvárról
Az edző nevetséges indokkal nem számolt vele, közös megegyezéssel bontott szerződést a kolozsvári klub és a válogatott védő.

Ezzel kapcsolatban megkereste a román bajnok vezetőedzőjét a Gazeta Sporturilor, Petrescu pedig kikérte magának a vádat.

Olvastam az ügynök nyilatkozatát és felháborított, egyáltalán nem ez történt. Amikor megérkeztem, megnéztem a felvételeket a mérkőzéseiről és azt láttam, hogy Lang hibái sokba kerültek a csapatnak. Ez volt az elsőszámú szempont, amiért nem játszott. Emellett edzői pályafutásom során még soha nem láttam olyan futballistát, aki közli, nem hajlandó a mérkőzések előtti összetartáson a csapattal maradni (a CFR Cluj mérkőzései előtt egy hotelben száll meg az egész csapat – a szerk.). Nem mondtam volna erről semmit, ha az ügynöke nem áll elő ezzel a nyilatkozattal. Lang azért nem játszott, mert a többiek jobbak nála.

– idézi a román napilap a kolozsváriak edzőjét.

Az ingyen szerződtett Lang Ádám 24 tétmeccsen lépett pályára az elmúlt szezonban, de Petrescu érkezése után a kezdőcsapat közelébe sem került. Mivel sem az edző, sem a futballista nem volt elégedett, hétfőn szerződést bontott a magyar labdarúgó a kolozsvári csapattal.

Kiemelt kép: cfr1907.ro

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik