Magyar foci

Szerződést bontott játékosával a DVTK

Folytatják a keret átalakítását: kedden egy játékos távozott, egy profi szerződést kapott.

Azok után, hogy a DVTK jó hajrával kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben, a vezetőség egyből elkezdte kialakítani a következő idény keretét. Arról már tegnap beszámoltunk, hogy az NB II-ből igazolt középpályást a csapat, de keddre is maradtak bejelentések.

Távozik például Diósgyőrből a tavaly nyáron igazolt horvát középpályás, Tomislav Mazalovic, aki az OTP Bank Liga elmúlt szezonjának 33 fordulója alatt mindössze nyolc alkalommal lépett pályára kezdőként. A DVTK a hétfői napon felbontotta a játékos szerződését.

Kétszázharminc millióért vett csatárt a Puskás Akadémia?
Fülöp Loránd elárulta, hogy a napokban aláírt a felcsútiakhoz.

Profi szerződést kapott viszont Korbély Kristóf, a klub saját nevelésű játékosa. Korbély Edelényben és Kazincbarcikán ismerkedett meg először a labdarúgással, majd 2012-ben Diósgyőrbe igazolt. Az elmúlt két esztendőben többnyire a DVTK tartalék és U19-es csapataiban kapott szerepet, majd a Paks ellen idén tavasszal Fernando Fernández bizalmat szavazott neki az NB I-ben is. Ezt követően a Mezőkövesd elleni idegenbeli és a szezonzáró Újpest elleni hazai bajnokin is csereként lépett pályára. Utóbbi találkozón – kereken egy héttel a 19. születésnapja előtt – első labdaérintéséből megszerezte első élvonalbeli gólját is.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést kaphattam annál a klubnál, amelyben nevelkedtem, ugyanakkor nem dőlhetek hátra, tudom, hogy sokat kell dolgoznom azért, hogy a következő évadban is lehetőséget kapjak az első csapatnál. Szeretném megköszönni az összes eddigi edzőmnek a belém fektetett munkáját és igyekszem majd mielőbb meghálálni a bizalmat.

Kiemelt kép: dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik