Magyar foci

Negót választották az NB I legjobb játékosának

A DVSC-t irányító Herczeg András lett a legjobb edző.

Hétfő este rendezték az MLSZ RangAdó Díjátadó Gáláját, amelyen a szezon legjobbjait díjazták. Csányi Sándor elnök köszöntő beszéde után hirdették a kategóriák győzteseit. Az már a számok alapján kiderült, hogy Davide Lanzafame és Holender Filip osztozik az NB I gólkirályi címén, most pedig az élvonal legjobb játékosát és legjobb edzőjét is megválasztották.

Az ezüstérmes Mol Vidi FC középpályása, a francia Loic Nego kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat. A vasárnap befejeződött élvonalbeli idény felfedezettjének a Puskás Akadémiában szereplő Kiss Tamást választották, a legjobb edző pedig a bronzérmes Debrecen szakvezetője, Herczeg András lett.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte a női futball fejlődését, azon belül is a szombati Bajnokok Ligája-döntőt, amelyet Budapesten rendeztek meg, a Mol Vidi FC sikeres Európa-liga szereplését, valamint az U17-es válogatottat, amely a dublini korosztályos Európa-bajnokságon ötödik lett, ezzel kijutott a világbajnokságra.

Az MLSZ vezetője kiemelte a harmincadik bajnoki címét szerző Ferencvárost, és sok sikert kívánt a zöld-fehéreknek az előttük álló európai kupamérkőzésekhez. Hozzátette, nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, ugyanis továbbra sincs elég néző a pályákon, illetve nincs annyi fiatal játékos, ami arányban áll a befektetésekkel. Megjegyezte: bízik abban, hogy több klub is követi majd a Debrecen példáját, amely javarészt magyar futballistákkal végzett a harmadik helyen és harcolta ki az Európa-liga indulást.

Csányi elmondta, a következő nagy feladat a felnőtt férfi válogatott előtt áll, ugyanis júniusban két fontos Európa-bajnoki selejtező – Azerbajdzsánban, otthon pedig Wales ellen – vár az együttesre, amely a 2020-as kontinensviadalon saját közönsége előtt szerepelhetne.

A kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre. Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a debreceni Zsóri Dániel Ferencváros elleni, 93. percben győzelmet érő ollózására voksoltak.

Az NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán

Az NB I Fair Play-díja: Mezőkövesd-Zsóry FC

A női NB I felfedezettje: Pusztai Sára (Ferencváros)

Az NB I felfedezettje: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)

Az NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (Ferencváros), Holender Filip (Honvéd)

Az NB I legszebb gólja: Zsóri Dániel (DVSC)

Az NB I legjobb edzője: Herczeg András (DVSC)

A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)

Az NB I legjobb játékosa: Nego Loic ( Mol Vidi FC)

Kiemelt kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Olvasói sztorik