Magyar foci sport

Szoboszlai: Ha télen a Juvéhoz szerződöm, nem jutottam volna messzire

Nem panaszkodhat a mostani idényére Szoboszlai Dominik, hiszen a 18 éves játékos bajnok és kupagyőztes lett az RB Salzburg csapatával, és kétszer már a magyar válogatottban is pályára léphetett.

A középpályás a Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút, amiben mondott néhány érdekes, tanulságos dolgot.

  • Az első salzburgi edzésén, ahogy fedezte a labdát, a mögötte álló csapattárs letépte róla a megkülönböztető mezt. Kíváncsiak voltak, Szoboszlai hogy reagál, az edző nem is fújta le az esetet. Ő azonban nem adta vissza a kölcsönt, azt mondja, ez nem stílusa, inkább kicselezi az ellenfelet, mert az jobban idegesíti.
  • Otthon az utánpótlásmeccseken követő emberfogással próbálták semlegesíteni, egy ízben egy fővárosi csapat ellen a ráállított játékos még akkor is követte, amikor beállt a gólvonalukra.
  • A Salzburgnál játszott meccseken a közönség és a tét is energiát ad neki, de a Napoli elleni EL-találkozón azért a szokásosnál jobban izgult, úgyhogy az első tíz percben csak a biztos passzokat erőltette, majd utána belelendült.
  • A legnagyobb különbség az osztrák és a magyar foci között a játékosok és az edzők közötti viszony. Kint ráadásul az idősebb focisták nem szívatják a fiatalokat, hanem támogatják őket.
  • A tehetsége mellett a pluszmunka is kellett ahhoz, hogy most nagy klubok érdeklődjenek iránta. Edző édesapja folyamatosan figyelmeztette, hogy napi másfél óra edzéssel nem lesz belőle kiemelkedő játékos. Így végül napi öt órát focizott.
  • Apja azt mondja, most nehezebb a dolga, mert a még mindig kamasz fiát nem tudja szemmel tartani, és biztos benne, hogy Dominik néha elcsábul, és nem utasítja vissza a cukros üdítőt, vagy az imádott gumicukrot.
  • Sokan úgy tartják, túl nagy az önbizalma Szoboszlainak, de erre csak annyit reagált: Aki nem bízik magában, hagyja abba a labdarúgást.

“Tisztában vagyok a realitásokkal. Ha a Juventushoz szerződtem volna fél évvel ezelőtt, amikor még semmit nem tudtam a profi futballról, nem jutottam volna messzire. Most az osztrák bajnoknál küzdök azért, hogy a következő idénytől stabil kezdőjátékos váljék belőlem, ősszel pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében mérhetem le, hol tartok a fejlődésben. Minden másról csak utána érdemes beszélni” – mondta azzal kapcsolatban, hogy éli meg a nagycsapatok érdeklődését.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.