Magyar foci

Ralizni kezdtek, szétbarmolták a focipályát

Rendőrségi ügy lesz a kőszegi rongálásból.

Péntek este ismeretlen tettesek kocsival hajtottak a kőszegi Lóránt Gyula Sporttelepre, ahol kárt okoztak a „ralizással”. Ahogy arról az ugytudjuk.hu beszámolt, a nyomokból jól látszik, hogy a kocsi nem csak egyszer hajtott végig a gyepen, ha úgy tetszik, „alapos” munkát végzett.

Mint írják, pénteken jelentős csapadék érkezett Vas megyébe, Kőszeg is bőven kapott az esőből. Emiatt aztán a pálya is felázott, a kocsi így mély nyomokat hagyott a fűben.

A pálya a megye I-ben szereplő Kőszegi FC otthona, szombaton gyerektornát rendeztek volna, a széttúrt gyep miatt azonban reggel új pályákat kellett kijelölni.

Neudl Gábor, a Kőszegi FC elnöke az Úgytujduknak azt mondta, ha jelentős anyagi káruk nem is keletkezett, akkor is elszomorító, hogy valaki széttúrta a sokaknak a mozgás örömét nyújtó pályát. Bár a telepen nincsen, az egyik szomszédos házon van kamera, most abban reménykednek, hogy az rögzítette az autót és annak rendszámát, amely alapján elkaphatnák az elkövetőt. A sportegyesület rendőrségi feljelentést tett.

Keresik az elkövetőt, aki autóval hajtott a kőszegi pályára fotó: facebook/koszegi.foci

Nyitókép: facebook/koszegi.foci

Olvasói sztorik