Magyar foci

Szalai Ádám: Mindig lesz olyan, akinek nem vagyok szimpatikus

Szalai Ádám, aki emlékezetes és a magyar futballban szokatlan módon – megjegyezzük végre – őszinte volt a szlovákiai, 2-0-as vereséggel végződő Eb-selejtező után, interjút adott a Nemzeti Sportnak.

Szalai Ádám nem bírta ki az öltözőig, a kamerák előtt alázta porig csapattársait
A magyar válogatott csatára ismét emlékezeteset alkotott.

A Hoffenheim légiósa elmondta:

  • Három napig szinte mindenki a nyilatkozatával foglalkozott, de így legalább a csapat nyugodtan készülhetett a következő megméretésre.
  • „Sokszor még azokat a mondatokat is félünk kimondani, amelyekben semmi személyeskedés vagy sértő szándék sincs, és magunkkal szemben is kritikát gyakorolunk.”
  • „Akadnak olyanok, akik a változás érdekében sem mernek egyenesen fogalmazni és bátran cselekedni.”
  • Furcsállta, hogy a nyilatkozata milyen reakciót váltott ki azokból az emberekből, akik azért vannak vagy voltak benne a labdarúgásban, hogy változtassanak a magyar futball jelenlegi helyzetén.
  • „Nem Szalai Ádám vagy Dzsudzsák Balázs öltözői beszéde miatt győztük le a horvátokat, hanem azért, mert valamennyi játékostársam igazi férfiként harcolta végig a kilencven percet.”
  • „Nemcsak az aranylabdásnak és a Barcelona középpályásának lehet esélye, hanem megfelelő hozzáállással nekünk is.”
  • „Az utóbbi években egyszer sem futballoztunk ennyire magas szinten hazai pályán, a továbbiakban az a teljesítmény lehet a mérce, ezt a szintet kell hoznunk, hogy pontokat szerezzünk a hátralévő selejtezőkön.”
  • Jól érzi magát a válogatottnál, tetszik az a pozíció és feladat, amelyet Marco Rossi szán neki, valamint az a rendszer, amelyben a csapat próbálja kihasználni az erősségeit. Mindez olyan motivációt jelent számára, amelynek köszönhetően most valóban pozitív érzésekkel jön haza Telkibe.
  • A válogatottnál megélt élmények a pályán és a civil életben egyaránt sokat segítenek neki, mert, megküzdhetett olyan akadályokkal és nehézségekkel, amilyenekkel máshol nem találkozott volna.

(Nyitóképen Szalai egyenlít Horvátország ellen, Fotó: Farkas Norman/24.hu)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik