Magyar foci

Százmilliók tűntek el a Haladásnál

A bevételkiesés okozza az anyagi nehézségeket Tóth Miklós ügyvezető igazgató szerint.

Utóbbi négy bajnokijából hármat megnyert a Szombathelyi Haladás. Noha a vasiak változatlanul utolsó helyen állnak a tabellán, hátrányuk 11 pontról nyolcra csökkent a még bent maradást jelentő tizedik helytől – szögezi le a klubhonlap, amely hozzáteszi: „még van esély”.

Az utóbbi hetekben viszont komoly anyagi gondokról, likviditási problémákról, tartozásokról szóltak a hírek. És arról is, hogy pénzhiány miatt nem is tudják befejezni a bajnokságot. A cikkben Illés Béla többségi tulajdonos és Tóth Miklós ügyvezető igazgató adott tájékoztatás a klub valós anyagi helyzetéről. Több száz millió forint tűnt el az elmúlt időszakban a bevételi oldalról.

– Nem vitás, hogy vannak pénzügyi nehézségeink, melyek több okra vezethetők vissza – mondta Tóth Miklós. – A tavalyi esztendőben kezdődtek az anyagi problémáink. Ugyanis 2018-ban a névadó szponzorunk nem újította meg támogatói szerződését, ami jelentős érvágás volt. De sorolom tovább: megszűnt az Magyar Labdarúgó Szövetség fiatal és magyar labdarúgókra szóló ajánlása, ami éves szinten ugyancsak 200 milliós bevétel kiesést jelent klubunk számára. MLSZ-előírás, hogy női csapatot is kell indítanunk, ezért üzemeltetjük a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapatát is, ami szintén nem kevés kiadással jár. Leírhatatlan az örömünk az új stadion megépülése kapcsán. Sajnos az önkormányzat az ezzel kapcsolatos kiadásainknak csak egy részét támogatja. Szombathely városa tavaly 75 millió forinttal támogatta a stadionbérlést és 50 millióval az üzemeltetési költséget. Ám ez nem volt elég a stadion fenntartási költségekre, így a futballklubnak még megközelítőleg 100 millió kiadást jelentett a stadion. Ugyanakkor cáfolom a médiában megjelent 800 millió forintos tartozást, nagyságrendileg lényegesen kevesebb az összeg – ami március 31-ig bezárólag 95 millió forint összegű tartozást jelent a klubnak.

Többen felvetették, hogy mi történt a korábbi játékos eladásokból származó bevételekkel? Hová „tűntek” azok a pénzek?

– Mindig is úgynevezett kiscsapat volt a Haladás – mondta Illés Béla. – Emiatt a bevételek egy része a játékos eladásból származott, és mivel a jó teljesítmény hatására kapósak futballistáink, nehéz volt őket megtartani. Azt mindenképpen kihangsúlyoznám, hiába nevelkedtek a labdarúgóink az Illés Akadémián, az értük kapott teljes összeg a Szombathelyi Haladás Kft számlájára folyt be egy korábbi megállapodás értelmében. Az akadémiát működtető Illés Sportalapítványnak egy forint bevétel sem jutott ebből, a játékos eladásokból befolyt teljes összeg a labdarúgóklub folyamatos működtetéséhez kellett. A Haladás Labdarúgó Kft gazdálkodását a könyvvizsgáló és a Felügyelő Bizottság folyamatosan ellenőrzi. A bizottságban általunk delegált személy nincs, az önkormányzat és a másik tulajdonos által delegált személyek dolgoznak benne. A játékos eladásból származó bevételeket és annak felhasználását rajtuk kívül esetileg az önkormányzat és annak gazdasági bizottsága is vizsgálta, illetve adó ellenőrzésünk is folyamatosan van, ők szintén rendben találták.

Címllapkép: haladas.hu

Olvasói sztorik