Magyar foci

Leváltották a kieső helyen álló NB II-es csapat edzőjét

Tóth András helyére Király József került Mosonmagyaróváron.

Közös megegyezéssel távozik Mosonmagyaróvárról Tóth András, az NB II-ben szereplő Credobus-Mosonmagyaróvár vezetőedzője. A távozó trénert Király József váltja, aki legutóbb a szintén NB II-es ETO szakvezetője volt, és korábban eredményesen szerepelt az óvári együttessel – írja a Kisalföld.

Bár a divatos közös megegyezés kifejezés ebben a hírben is szerepel, egyértelmű, hogy ezt a klub kezdeményezte.

Tóth azt nyilatkozta: „nyilván nem vagyok boldog, de abszolút korrekt volt a búcsú és a kapcsolatom is az elnökkel, aki azzal indokolta a döntést, hogy új impulzus kell a csapatnak.”

Tóth András tavaly novemberben érkezett Mosonmagyaróvárra, de a sikeres kezdetek után idén megtorpant az együttes, amely jelenleg kieső helyen áll az NB II-ben.

Címlapkép: Tóth András távozott. Fotó: Kisalföld

Olvasói sztorik