Magyar foci

Hrutka sem ment el szó nélkül Szalai kifakadása mellett

Kemény szavak.

Hrutka János, a magyar válogatott korábbi hátvédje a hivatalos Facebook-oldalán írta le a véleményét Szalai Ádám kifakadásáról. Mint ismert, a 31 esztendős csatár őszintén, egyszersmind meglehetősen kritikusan fogalmazott a csütörtöki, szlovákiai vereséget követően.

Hrutka úgy véli, „Szalai Ádám mindig is híres volt arról, hogy beleáll a mondandójába, elmondja, kimondja azt, amiről nagyon sokan nem mernek kommunikálni. Nem beszél mellé, egyenesen világgá kürtöli a „frankót”, amit gondol, bár legtöbbször akkor ér össze ég és föld, amikor valami negatív történik, amikor magyarázni kell azt, amit legyünk őszinték, elég nehéz megmagyarázni.”

Szalai keményen fogalmazott, de…

„Vannak olyan dolgok, amiket célszerűbb az öltöző falain belül megbeszélni, elmondani másoknak, felhívni hibáikra a figyelmet, átadni a tapasztalatokat, melyet a hosszú évek alatt külföldön szerzett a csatár – véli Hrutka. – Kifelé sokszor jobb diplomatikusnak maradni, még akkor is, ha teljesen igazad van. A hitelességét így is megtarthatja az ember, viszont lehetőséget biztosít arra, hogy az előttünk álló pár napban nyugodtan hangolódhasson a keret a következő feladatra, nem pedig egymásra mutogatva, egymás háta mögött összesugdosva teljenek a felkészülés napjai.”

Neki legalább van véleménye

„Ádám megosztó – állapítja meg a korábbi Fradi-hátvéd – Lehet vele vitatkozni, egyetérteni, szidni érte, de neki legalább van véleménye. Akkor is, ha sokszor nem is a legjobb ütemű a „becsúszása”. Viszont azzal vitatkoznék, vagyis picit másképp látom, hogy jelen esetben az ő statisztikája mit mutat, vagyis mit nem mutat nemzeti színekben. Valljuk be őszintén, azért a magyar válogatott egyszemélyes csatársorának lenni nem a leghálásabb feladat! 90 percig háttal állsz a kapunak, az egész mérkőzésed abból áll, hogy birkóznod, küzdened kell egyedül az egész hátvédsorral, megtartani a labdát úgy, hogy szinte esélyed sincs helyzetbe kerülni: nincs egy beadás, egy lyukra futtatás, egy jó, használható labda. Szinte helyzet sincs! Így azért elég nehéz gólt szerezni. A véleménye viszont szúrós, sokaknak fájó, néha az öv alá is bevíve a találatot. Viszont azzal, amit mond, ha mögé néz az ember, és meg akarja hallani, érteni az üzenetét, akkor nehéz vitatkozni. Az természetesen más kérdés, hogy erről mikor, és mennyire a közvélemény felé kell beszélni. Számomra a kérdés inkább az: ezzel kinek akart üzenni, mi volt ezzel a célja?”

Nyitókép: mlsz.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.