Magyar foci

Haladás: véget ért Saláta Kornél szezonja

Súlyos sérülést szenvedett a 34 éves belső védő.

Az OTP Bank Ligában sereghajtó Szombathelyi Haladás a hivatalos honlapján közölte, hogy a 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél súlyos sérülést szenvedett és a mostani idényben már biztosan nem tud pályára lépni. 

Szoboszlai hosszabbított, 2022-ig marad Salzburgban
„Meggyőződésem, hogy a jövőm szempontjából tökéletes környezetben vagyok.”

A 2010-es világbajnokságot és 2012-es Eb-t is megjárt 34 esztendős belső védő a Ferencváros elleni hétvégi bajnokin sérült meg, amikor Varga Roland ráesett a lábára – le is kellett cserélni. A tüzetes MR-vizsgálat kimutatta, hogy garamkövesdi születésű  Saláta elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében, felépülése minimum fél évet vesz igénybe. Azaz csak a következő bajnokságban futballozhat. Korábban a bal térdében szenvedett ugyanilyen sérülést, akkor hét hónap után tért vissza a pályára.

Saláta Kornél a télen érkezett Szombathelyre, és eddig az összes tavaszi bajnokin kezdőként lépett pályára.

címlapfotó: haladas.hu

Olvasói sztorik