Magyar foci sport

Csípi a románok szemét, hogy a Puskás Akadémia játékosa Magyarországot választja

Radoki János kinevezésével erősen “magyarosodott” és fiatalodott a Puskás Akadémia kezdőcsapata. Az egyik játékos, aki tavasszal a felnőttek között is pályán találta magát Tamás Nándor, aki a felcsútiak előtt Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredán is futballozott. A 18 éves kézdivásárhelyi szélső körül azonban kisebb sportdiplomáciai vita alakulhat ki.

Tamás ugyanis román útlevéllel már bemutatkozott az U18-as válogatottban, csakhogy a futballista kijelentette, hogy a jövőben a magyar csapatot erősíteni. A románokat annyira meglepte a fordulat, hogy azt is megkérdőjelezték, a játékos ezt megteheti-e?

Tamás Nándor az U19-es válogatott kerettagja is volt, nagyon jó játékos, világosan közölte, hogy a magyar válogatottban akar a jövőben szerepelni. Szerintem nem is játszhatna náluk a FIFA szabályzata szerint.

– nyilatkozta Andrej Vochin, a Román Labdarúgó Szövetség munkatársa a Telekom Sportnak, hozzátéve, hogy több kettős állampolgárságú játékosnál ködösek ezek az ügyek.

Vochin annak példájaként hozta föl Tamás esetét, hogy a román futball több tehetséget is elveszített azért, mert a Puskás Akadémia hálója magához csábítja a székelyföldi és erdélyi fiatal játékosokat. A románok szerint ezzel gyengül az utánpótlásuk és a futballjuk is.

Tamás Nándor mind a négy tavaszi bajnokin kezdő volt, 296 percet töltött a pályán.

Nyitókép: ujpestfc.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.