Magyar foci

Két magyar stadiont jelöltek a világ legszebb arénái közé

A Diósgyőr és a Vidi otthona is versenybe száll.

A Diósgyőr és a Vidi otthona is bekerült az év stadionja szavazás jelöltjei közé, amelyen a világ legszebb létesítményei versenyeznek – írja a Bors

Kilencedik alkalommal választja meg az év stadionját a Stadium Database. A két NB I-es klub otthona 25 káprázatos létesítménnyel száll versenybe, olyanokkal, mint az amerikai Los Angeles FC 99 milliárd forintnyi dollárból épített stadionja vagy az oroszországi világbajnokságra épített hatalmas arénák.

Legutóbb magyar létesítményeket 2014-ben neveztek, a budapesti Groupama Arénát és a debreceni Nagyerdei Stadiont, utóbbi a negyedik lett eb­ben a megméretésben.

– Az egy nagy eredmény volt, nehezen megismételhető. Olyan mezőnyben értük el az előkelő helyezést, amelyben a brazíliai vb összes arénája ott volt – mesélte a Borsnak a DVSC stadionját tervező Bordás Péter építész, akit később felkértek zsűritagnak. – Több szempontból kell értékelni: építészet, funkció és ár-érték arány. Utóbbi nagyon fontos, mert lehet valami jó, ha túl sokba kerül, nem tud nyerni. Ebből a szempontból a hazai stadionok jó pozícióban vannak – tette hozzá.

Címlapkép: molvidi.hu

Olvasói sztorik