Magyar foci

Magyar Kupa: a Mol Vidi FC és a Honvéd is a legjobb nyolc között

A Vidi gyorsan lerendezte a Taksonyt, a kispestiek viszont szenvedtek a Tiszakécske elleni visszavágón.

A Mol Vidi FC 1-0-ás  előnyről várta az NB III-ban szereplő Taksony elleni hazai Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágót. A fehérváriak már az első félidőben pontot tettek a továbbjutás kérdésére: Huszti Szabolcs duplája és Hadzic gólja után a szünetben már 3-0-ra vezettek. A második félidőben nem esett több találat, így összesítésben a Vidi 4-0-val jutott be a legjobb nyolc csapat közé.

Megtisztította az utat Szoboszali Dominik előtt az RB Salzburg
Itt egy szerdai osztrák átigazolás hír, amely befolyásolhatja a magyar válogatott jövőjét is.

A Budapest Honvéd is 1-0-s győzelmet harcolt ki idegenben, majd Danilo góljával a visszavágón is vezetést szerzett a Tiszakécske ellen, ám Szabó Dávid a második játékrész elején egyenlíteni tudott. Az utolsó negyedórában nagy helyzetet úsztak meg a kispestiek: Szabó a felső lécet találta el, így a Honvéd otthon ikszelt és2-1-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.

Az NB II-es Soroksár kettős győzelemmel ejtette ki az Andráshida együttesét.

Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágók

Mol Vidi FC – Taksony 3-0  (továbbjutott: Mol Vidi 4-0 )
Gólszerzők: Huszti (26., 42.), Hadzic (32.)

Andráshida – Soroksár 0-1  (továbbjutott: Soroksár 4-2)
Gólszerző: Lakatos (2.)

Budapest Honvéd- Duna Aszfalt Tiszakécske 1-1  (továbbjutott: Honvéd 2-1)
Gólszerzők: Danilo (30.), illetve Szabó D. (46.)

Kaposvár – Budaörs 0-0 (továbbjutott: Budaörs 2-1)

címlapfotó: molvidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik