Magyar foci sport

Böde a góljáról: „Nagy feszültség szabadult fel belőlem”

A csatár reméli, hogy további találatokkal tudja segíteni az együttest.

Böde Dániel kiválóan kezdte a tavaszi szezont, hiszen az FTC az ő góljával győzte le 1-0-ra a Honvédot hazai pályán. A csatár reméli, hogy további találatokkal tudja segíteni az együttest.

– Örülök neki, hogy góllal tudtam kezdeni a tavaszi szezont, annak pedig különösen, hogy ez három pontot jelentett a csapatnak –  mondta Böde a klubhonlapnak. – Nagyon boldog voltam a gólom után, nagy feszültség szabadult fel belőlem. Úgy érzem, kiválóan sikerült a felkészülési időszak nekem és a csapatnak is, de nem az a fontos, hogy ezzel kapcsolatban mit nyilatkozunk, hanem hogy a meccsen milyen teljesítményt nyújtunk.

Hogy miért lehet benne feszültség, arról itt írtunk!

A hétvégén az Újpest elleni derbivel folytatódik a bajnokság, Böde reméli, hogy folytatják a sikeres idénykezdetet.

– Fontos győzelmet arattunk a Honvéd ellen, és az újabb rangadón sem lehet más a célunk. Remélem, hogy jönnek még Böde-gólok a tavasz folyamán, bízom benne, hogy az Újpest kapuját is be tudom venni, de a legfontosabb, hogy csapatként sikeresek legyünk! – tette hozzá.

Címlapkép: FradiMédia

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.