Magyar foci

Készül az U19-es válogatott, márciusban az Eb-részvétel a tét

Sok új játékost kipróbált Németh Antal szövetségi edző.

Az U19-es magyar válogatott ősszel veretlenül nyerte meg Eb-selejtezős csoportját, így a márciusi elitkörben már az Eb-részvételért küzd meg Horvátországban a házigazdákkal, a németekkel és a norvégokkal az Európa-bajnoki részvételt érő első helyért.

Németh Antal szövetségi edző az Eb-selejtezőn résztvevő keretből csak néhány labdarúgót hívott meg az idei első összetartásra, érkeztek azonban olyan játékosok Telkibe, akik eddig nem voltak tagjai a korosztályos válogatottnak, de klubjukban nyújtott teljesítményük alapján kiérdemelték a részvételt az összetartáson – írja az mlsz.hu. Érdekesség, hogy az NB I-es listavezető Ferencváros utánpótlásából egyetlen játékost sem kapott most meghívót.

Az edzőtábor négy napján öt edzésen vettek részt a játékosok, az utolsó napon pedig a keret egyik fele a Csákvár elleni, a másik fele a Budaörs elleni edzőmérkőzésen lépett pályára.

– Hasznos tapasztalatokat szereztünk a játékosok állapotáról, illetve megismerhettünk olyan futballistákat, akiknek minden esélyük megvan arra, hogy a későbbiekben is számításba vegyük őket a válogatottnál. Az edzőmérkőzések négy félidejéből háromban nagyon elégedett voltam a játékunkkal, külön örülök annak, hogy több jó teljesítményt is láttam a pályán, ez a négy nap sokat segített abban, hogy a márciusi tétmérkőzésekre a lehető legerősebb válogatottat állíthassuk össze – nyilatkozta az edzőtábor végén Németh Antal.

Az edzőtáborozáson résztvett keret:

Kapusok:
Kovács Péter (DVSC)
Laky László (Puskás Akadémia)
Varasdi Dániel (MTK Budapest)

 

Védők: 
Kovács Krisztián (ETO FC)
Horgosi Donát (Szolnok)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Zeke Márió (Mol Vidi)
Molnár Dominik (Paks)
Újvárosi Ádám (Debrecen)
Végső Előd (Nyíregyháza)
Vincze Ádám (Budaörs)
Varjas László (Mezőkövesd)

 

Középpályások:
Nándori Botond (Csákvár)
Varjas Zoltán (Cegléd)
Mezei Szabolcs (Békéscsaba)
Szabó Patrik (ZTE)
Daróczi Zoltán (Csákvár)

 

Támadók:
Csoboth Kevin (Benfica)
Schön Szabolcs (Ajax)
Horváth Olivér (PSV)
Szánthó Regő (Győr)
Torvund Alexander (Stabaek)
Tímári Norman (Kelen SC)
Beke Péter (Hamburg)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik