Magyar foci

Nem vicc, a Chelsea klasszisa nem tudta, melyik városban jár

Budapest helyett véletlenül Isztambult említett a közösségi oldalán Caballero.

Ahogyan azt már megírtuk, csütörtök este a Mol Vidi FC bravúros döntetlent játszott a Groupama Arénában a Chelsea elleni Európa Liga-találkozón – azt olvastad, miért akadt ki nagyon a meccs után Fábregas? Ilyet még sosem látott.

A londoniak kapusa, Willy Caballero az első tétmeccsén szerepelt a most futó szezonban, pénteken pedig nem felejtett el köszönetet mondani a közösségi oldalán a Ferencváros stadionjába is ellátogató Chelsea-drukkereknek. Csak éppen akadt egy óriási bibi ezzel a bejegyzéssel, az argentin játékos ugyanis szó szerint azt írta, „köszönet a szurkolóinknak, akik az isztambuli hideg éjszakán drukkoltak nekünk.”

Caballero tévedésére természetesen rögtön felhívták a figyelmet a kommentelők, így azóta már Budapestre helyesbítette Isztambult, ám az internet nem felejt…

címlapfotó: AFP/Kisbenedek Attila

Olvasói sztorik