Magyar foci bajnokok ligája

Több mint négymilliárd forintot focizott össze a Vidi

Pénzügyileg is eredményes kupamenetelést zárt le csütörtökön a fehérvári csapat.

Csütörtök este hivatalosan is véget ért a Mol Vidi FC nagy őszi kupamenetelése, ami még  július 10-én kezdődött a Dudelange elleni Bajnokok Ligája-selejtezővel, majd december 13-án zárult a Chelsea magyarországi vendégszereplésével az Európa Liga-csoportkörben – Nego góljával nem lehet betelni, nincsenek rá jelzők, mekkora gólt lőtt a Chelsea-nek.

A fehérváriak a tizennégy nemzetközi összecsapásuk során 4,2 milliárd forintnyi eurót gyűjtöttek össze, miután az UEFA fizetett a nyolc Bajnokok Ligája-selejtezőért, az EL-csoportkör eléréséért és az ott aratott két győzelemért és egy döntetlenért, továbbá a jegybevételek után,  valamint jutott a kasszába az UEFA marketing és piac nagyság ági, körülbelül 85 milliós kifizetéséből is.

A magyar klubok pénzügyi helyzetét rendszeresen átvilágító Muszbek Mihály az egyik korábbi posztjában megemlítette, a Vidi már az EL-csoportkörbe kerüléssel magyar rekorderré vált, vagyis „soha magyar kupacsapat ekkora pénzdíjat nem szerzett UEFA-kupaszerepléssel”.

címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasói sztorik