Magyar foci

Vérlázító, ahogy visszavágott a Haladás ügyvezetője, miután mocskosan hagyták az iváncsai öltözőt

Gané.

Vas megye új internetes oldala, az ugytudjuk.hu elérte Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját: a téma nem is lehetett volna más, mint a szerdai Magyar Kupa-meccs, melyet követően az NB I-es csapat hatalmas ganét hagyott maga után az öltözőben. Látni kell azt is, melyik világsztár került fel a Fradi radarjára.

Szinte hihetetlen, ám a sportvezető riposzttal élt az NB III-as rivális felé.

– Sportszerűtlen volt, ahogy a házigazdák kezelték az ügyet – mondta a lap megkeresésére Tóth Miklós, aki szerint a szombathelyi vezetőség beszélt a csapattal, hogy az öltözőt nem így kellett volna hagyni, és nagyobb odafigyelést kértek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az öltöző gyakran fest így egy-egy meccs után, és különben is: rongálás nem történt.

A klub vezetése szerint, ha az iváncsai csapat jelzi a problémát, akkor intézkedtek volna a takarításról, de ez nem történt meg, azóta sem kereste egymást a két klub. Tóth megjegyezte, hogy feltételezése szerint az NB III-as csapat is alkalmaz takarítót, mint minden klub.

Mi sosem csináltunk ilyenből ügyet, bár sokkal rosszabb állapotokat is hagytak már a mi öltözőinkben más csapatok. Ha rongálás történt, csendben intéztük és a javítás költségét megküldtük a másik csapatnak – tette hozzá az ügyvezető.

Olvasói sztorik