Magyar foci

Rebrov elégedett, a Fradi játékosai égnek a bizonyítási vágytól

A Sényő ellen jutottak tovább a kupában.

Megírtuk: a Ferencváros gól nélküli első félidőt követően az 50. percben emberelőnyhöz és büntetőhöz jutott. A tizenegyest Kjartan Finnbogason értékesítette, a folytatásban pedig az NB I listavezetője magabiztossá tudta tenni a különbséget a harmadosztályú Sényővel szemben, és így bejutott a nyolcaddöntőbe a Magyar Kupában. A Fradi végül 4-0-ra nyert Finnbogason két, valamint Georgijevics és Lovrencsics Balázs találatával. Az összes eredményt itt találod.

A meccs után a Fradi ukrán vezetőedzője, Szerhij Rebrov elégedetten értékelt a klubhonlapon.

Örülök, hogy bár az első félidőben nem volt dolgunk, végül könnyen megszereztük a továbbjutást. Több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik égnek a bizonyítási vágytól, ennek is köszönhető a négygólos győzelem. Finnbogason szórja a gólokat a kupában, míg a másik két csatár hosszú kihagyás után tért vissza, és eredményesek is tudtak lenni. Két mérkőzésünk van hátra az idényből, meg kell szerezni a hat pontot – mondta Rebrov.

Címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik