Magyar foci

Irtózatos pofonba szaladt bele a Diósgyőr a Magyar Kupában

Oktatott az NB II ötödik helyezettje, a szünet után felpörgött a Fradi és a Honvéd.
 

Szerda déli kezdettel hét mérkőzést rendeztek a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában, az NB I-es csapatok közül pedig a Ferencváros, a DVTK, a Szombathelyi Haladás és a Budapest Honvéd volt az érintett.

A Ferencváros igencsak tartalékos összeállításban – Holczer – Csernik, Takács, Otigba, Heister – Csonka, Matías Rodríguez – Bőle, Rui Pedro, Petrjak – Finnbogason – lépett pályára a harmadosztályú Sényő vendégeként, az első félidőben nem is igazán találta a fogást a szívósan küzdő ellenfelén, sőt, még a hazaiak előtt adódott egy hatalmas ziccer.

A fordulás után azonban a kiállítás és a tizenegyes megpecsételte a mérkőzés kimenetelét, Finnbogason értékesítette a büntetőt, majd ezt követően az emberelőnyben játszó zöld-fehérek kiütéssel győztek.

Hasonlóan alakult a találkozó a Budapest Honvéd számára is, amely az első játékrészben nem tudta bevenni a harmadosztályú Tiszaújváros kapuját, a szünetet követően viszont már nem volt kérdés a továbbjutást illetően – Tischler kezdte meg a gólgyártást és négyig meg sem állt a kispesti csapat.

A bajnokságban három mérkőzés óta veretlen Diósgyőr hatalmas zakóba futott bele Tatabányán, ahol az NB II-es Budaörs már a félidőre négygólos előnyre tett szert – többek között Csiki Norbert álomgóljának is köszönhetően –, innen pedig már esélytelen volt, hogy feláll a miskolci gárda.

Magyar Kupa, 8. forduló

Budaörs (NB II)–DVTK 5-3 (4-0)
Gólszerzők: Csiki (8.), Gyurácz (14.), Medgyes (31., 37.), Sajbán Máté (85.), illetve Vernes (61., 91., az elsőt tizenegyesből), Brkovics (89.)

Sényő (NB III)–Ferencváros 0-4 (0-0)
Gólszerzők: Finnbogason (50., 63. – az elsőt tizenegyesből), Georgijevics (75.), Lovrencsics B. (91.)
Kiállítva: Marics (49. – Sényő)

Tiszaújváros (NB III)–Budapest Honvéd 0-4 (0-0)
Gólszerzők: Tischler (48.), Lovric (51.), Májer (79., 89.)

Iváncsa KSE (NB III)–Szombathelyi Haladás 2-4 (0-3)
Gólszezők: Büki (52.), Pribék (78.), illetve Grumics (9., 32.), Jagodics (29.), Benes (83.)

Füzesgyarmati SK (NB III)–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE (NB II) 0-1 (0-1)
Gólszerző: Batizi-Pócsi (40.)

Soroksár SC (NB II)–Békéscsaba 1912 Előre FC (NB II) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gyömbér (26.), Tamási (79.)

Érdi VSE (NB III)–Tarr Andráshida SC (NB III) 0-0 – tizenegyesekkel 3-4

később kezdődik:
15.00: FC Ajka (NB III)–MTK Budapest
15.00: Budafoki MTE (NB II)–Mol Vidi FC
15.00: Siófok (NB II)–Paksi FC
18.00: Kaposvári Rákóczi FC (NB II)–Újpest FC
kedden játszották:
Vasas FC (II)–Debreceni VSC 1-2 (0-1)
Pénzügyőr SE (NB III)–Puskás Akadémia FC 0-6
Szentlőrinc SE (NB III)–Kisvárda 1–4 (0–0, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
III. Kerületi TVE (NB III)–Mezőkövesd Zsóry 0-6
Sajóbábony VSE (NB III)–Taksony (NB III) 0-1

 címlapfotó: dvtk.eu

Olvasói sztorik