Magyar foci

Eb-selejtező: itt a magyar válogatott halálcsoportja

Dublinban minden eldől.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája-eredményei alapján a negyedik kalapba került a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán, amelyre vasárnap, közép-európai idő szerint délben, kerül sor Dublinban. Kihagyhatatlan bejelentést tettek az argentin válogatottnál is.

Az eseményen öt-, illetve hatcsapatos csoportot alakítanak ki, ezekből az első kettő jut ki a kontinensviadalra. A játéknapokat jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében tartják, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk – írja az MTI.

Így festene a magyar válogatott halálcsoportja

Belgium, Németország, Szerbia, Magyarország, Macedónia, Lettország

Az első kalapot két részre osztották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak – Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia – mindenképpen ötcsapatos csoportba kell kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja.

További kikötések, hogy a 2020-as Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő szerepelhet azonos csoportban, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettő kerülhet azonos csoportba, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc – örmény–azeri, gibraltári–spanyol, koszovói–bosnyák, koszovói–szerb és ukrán–orosz – politikai okokból nem engedélyezett.

Alakulhat így is, ezt aligha bánnánk

Lengyelország, Csehország, Finnország, Magyarország, Gibraltár, San Marino

Magyar szempontból érdemes megemlíteni, hogy a nagy rivális románokat nem kaphatja Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, mivel a szomszédos ország csapatát is a negyedik kalapba sorolták. Ami az erőviszonyok figyelembevételével fontos lenne a nemzeti együttes számára, hogy a második kalapból elkerülje a kiemelkedőnek tűnő Németországot, mert ellenkező esetben – a papírforma alapján – minimálisra csökkenne az esélye a biztos Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére.

Amennyiben nem sikerül az első két helyen végezni, akkor sem reménytelen a kvalifikáció kiharcolása, mert az ősszel zárult Nemzetek Ligája alapján 4×4 olyan válogatott megküzdhet a fennmaradó négy helyért, amely lemarad a hagyományos Eb-selejtezőkön. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.

Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg az indulás jogáért. Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradnak a részvételt garantáló első és második helyekről. Ez azt jelenti, hogy ha van olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút – a második a harmadikat –, s a továbbjutás egy meccsen dől el.

A 2020-as Eb-nek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak.

Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai

1. kalap: Svájc, Portugália, Hollandia, Anglia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Lengyelország.

2. kalap: Németország, Izland, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország.

3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Bulgária, Izrael.

4. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Görögország, Albánia, Montenegró, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Georgia

5. kalap: Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Gibraltár, Feröer-szigetek.

6. kalap: Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino.

Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik