Futsal

Mindenki sírt a horrorsérülés láttán, Kabát aludni sem tudott

Négy helyen tört el a piliscsabai futsalos, Fehér Krisztián lába.

Súlyos sérülést szenvedett a PAFC futsalcsapatának játékosa, Fehér Krisztián, aki a futsalhungary.hu beszámolója szerint az első félidő hajrájában a REAC-SISE kapusával ütközött az NB II-es bajnokság Nyugati-csoportjának legutóbbi mérkőzésén.  A Kabát Pétert is a soraiban tudó piliscsabai gárda meccse félbeszakadt, miután ki kellett hívni a mentőket és közel egy órát állt a játék.

A Bors azt írja, Fehér bal lábában térdtől lefelé szinte minden csont eltört, amikor az ellenfél kirohanó kapusa elsodorta. Sajnos a napokban nem ez volt az egyetlen horrorsérülés: eszméletvesztéssel, nyak- és csigolyatöréssel járt a brutális esés.

– Annyira emlékszem, hogy ütköztem a kapussal, de utána akkora sokkot kaptam, hogy a többi kiesett – mesélte a Borsnak Krisztián. – A bal sípcsontomon nyílt törést szenvedtem, eltört a szárkapocscsontom és a bokám is két helyen. Éjjel egy órakor kezdték el az operációt, és fél ötkor toltak ki a műtőből. Most fémlemezek és csavarok tartják össze a lábam.

A 27 éves futsalos már otthon lábadozik, de mint mondta, jelenleg még az evés, az alvás és a mosdóba járás is komoly nehézséget okoz számára.

Csapattársa, Kabát Péter a Borsnak elmondta, harminckét éves pályafutása alatt sosem látott még olyan csúnya sérülést, mint amikor a mentősök levágták Krisztián lábáról a sportszárat.

– Mindenki sírt, nem tudtunk magunkhoz térni. Én este aludni sem tudtam, annyira sokkoló látvány volt. A kapus nem akart sérülést okozni, de jobban vigyázhatott volna – tette hozzá Kabát.

címlapfotó: PAFC Futsal Facebook

Olvasói sztorik