Magyar foci

A Kisvárda, a Haladás és a DVTK is kiszenvedte a továbbjutást

Vasárnap zárult a Magyar Kupa-főtábla első fordulója.

Vasárnap 23 találkozó zárta a Magyar Kupa hatodik fordulóját, az első olyan kört, melyben már az élvonalbeli csapatok is pályára léptek. Kettő találkozó már korábban véget ért: a Mol Vidi NB III-as, a Budapest Honvéd megye II-es csapattal találkozott.

Az NB I-es együttesek közül délutánra a Kisvárda, a Haladás és a Diósgyőr meccse maradt hátra. A várdaiak szoros eredménnyel jutottak túl az NB II-es Szolnokon, a Haladás 2-0-lal bizonyult jobbnak a harmadosztályú Csepelnél, a DVTK találkozóján viszont túlóráztak a felek: hosszabbítás követte az 1-1-es rendes játékidőt a szintén NB III-as ESMTK ellen, ahol a miskolciak még két gólt rámoltak ellenfelüknek, így szintén továbbjutottak.

A másodosztályt képviselő csapatok többsége sikerrel vette az első akadályt, a Balmazújvárosnak és a Mosonmagyaróvárnak viszont ez a kör jelentette a végállomást.

Magyar Kupa, 6. forduló, további vasárnapi eredmények

Szolnoki MÁV FC (NB II) – Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
Gólszerző: Negrut (10.)

Csepel FC (NB III) – Szombathelyi Haladás 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Gauzer (20. – öngól), Mészáros L. (90. – öngól)

ESMTK (NB III) – Diósgyőri VTK 1-3 (1-1, 1-1, 1-2)
Gólszerzők: Nagy R. (21.), illetve Makrai (22., 96. – a másodikat tizenegyesből), Mihajlovics (114.)

Öttevényi TC (Győr-Moson-Sopron megye I.)–Gyöngyösi AK (NB III) 0-1 (0-0)
Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–Ibrány SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.) 1-0 (0-0)
Balkányi SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.)–TARR Andráshida SC (NB III) 1-3 (0-1)
Nagykőrösi Kinizsi (Pest megye I.)–Vasas FC (NB II) 1-4 (0-1)
Gyöngyöshalász SE (Heves megye I.)–Gyirmót FC Győr (NB II) 1-5 (1-2)
SZEOL (NB III)–Balmazújváros (NB II) 2-0 (0-0)
Eger SE (NB III)–Dunaújváros (NB III) 0-5 (0-3)
Bonyhád VLC (Tolna megye I.)–Budafok (NB II) 0-3 (0-1)
FC Hatvan (Heves megye I.)–Ceglédi VSE (NB II) 0-1 (0-1)
Jászberény (NB III)–Mosonmagyaróvár (NB II) 2-1 (0-1)
Sárisápi Bányász SE (Komárom-Esztergom megye I.)–Vecsési FC (Pest megye I.) 0-1 (0-0)
Dabas (NB III)–Salgótarjáni BTC (NB III) 1-0 (1-0)
Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Ózdi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.) 1-0 (1-0)
Jánossomorja (Győr-Moson-Sopron megye I.)–III. Kerületi TVE (NB III) 0-4 (0-2)
Hévíz SK (Zala megye I.)–Pápai Perutz FC (NB III) 0-1 (0-1)
Jánoshalmi FC (Bács-Kiskun megye I.)–Füzesgyarmati SK (NB III) 0-1 (0-1)
Szarvasi FC (Békés megye I.)–Debreceni EAC (NB III) 4-4 (0-0, 3-3, 3-4) – tizenegyesekkel: 3-2
Tordas SE (Fejér megye I.)–Sényő (NB III) 3-3 (2-2, 3-3, 3-3) – tizenegyesekkel: 5-6

Kiemelt kép: dvtk.eu

Olvasói sztorik