Magyar foci

Nikolics vagány húzással pótolhatja Lazovicsot

Ezzel a kezdőcsapattal léphet pályára a BATE ellen a Vidi.

Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa Liga csoportkörében, melyben magyar csapat is érdekelt, a bajnok Vidi FC a fehérorosz BATE Boriszovot fogadja a Groupama Arénában.

A héten azonban nem feltétlenül a pozitív dolgok kerültek előtérbe a fehérváriak háza tájáról, mindenki nagy megdöbbenésére ugyanis a hét elején kiderült, hogy távozik a csapatból az egyik vezér, Danko Lazovics – szerdán a klub hivatalosan is megszólalt, elképesztő fordulattal ért véget a szerb támadó ügye.

Ha Ronaldo piros lapot kapott, ez a kung-fu rúgás mit ér? – VIDEÓ
Úgy tűnik, nem volt túlzottan következetes a Valencia–Juve meccs német sporija.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marko Nikolics vezetőedző elmondta, nagyon szomorú a szerb Danko Lazovic döntése, visszavonulása miatt. Úgy gondolja, egy-két évig még magas szinten tudott volna teljesíteni a pályán, ez látható volt a nyár folyamán is. A tréner kiemelte, sikerült jól felkészülniük a találkozóra, tudják, mit kell tenniük a győzelemért, és ugyan az UEFA-koefficiens alapján a vendégek az esélyesek, de a nyár folyamán a Vidi bebizonyította, hogy nem ez dönt a pályán.

A BATE sajtótájékoztatóján kiderült, több sérültje is van a fehérorosz csapatnak, Alekszandr Hleb és Nyikolaj Szignevics például nem is utazott el Budapestre.

A Rangadó.hu megbízható forrásból úgy értesült, Marko Nikolics az alábbi tizenegyet küldi a pályára a BATE ellen.

Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov – Kovács I., Milanov – M. Scsepovics.

címlapfotó: molvidi.hu

Olvasói sztorik