Magyar foci

Marco Rossi három helyen változtat: ők lehetnek az új arcok

A magyar válogatott javítani szeretne Görögország ellen: Bese, Nagy Ádám és Varga Roland is előtérbe kerülhet.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a keddi, Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt Marco Rossi szövetségi kapitány hivatalos sajtótájékoztatón elárulta:

– Taktikailag ugyanúgy fog felállni a csapat. Nagyjából három helyen tervezek cserét. Úgy látom, a keret formában van. Akik egy picit fáradtabbnak látszanak, valószínűleg őket fogom helyettesíteni a következő meccsen.

Egyelőre tehát kérdés, milyen hivatalos kezdővel áll ki a magyar csapat a görögök ellen, de az is bizonytalan, mi lesz a pontos hadrend.

A magyar válogatott a finnek elleni mérkőzésnek négy védővel vágott neki – a formáció leginkább a 4-1-4-1-es rendszerhez hasonlított. (A szünet után azonban Marco Rossi háromvédős hadrendre váltott; majd a hajrában, Eppel Márton beállásával már két csatárral próbálkoztunk, 3-5-2.)

  • A finnek elleni hivatalos kezdőcsapat így nézett ki:

MAGYARORSZÁG: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Pátkai Máté – Stieber Zoltán, Kleinheisler László, Kovács István, Sallai Roland – Szalai Ádám.

Mi várható a görögök ellen?

Könnyen elképzelhető, ha ismét négy védővel kezd a magyar válogatott kedd este a Groupama Arénában, akkor Fiola Attila helyén Bese Barnabás kap lehetőséget. Az olasz szakember vélhetően ezúttal Nagy Ádámnak is lehetőséget ad, aki Pátkai Máté helyét örökölheti meg. A finnek ellen nagy lendülettel szállt játékba Varga Roland, nem kizárt, hogy a Ferencvárosi TC játékosa Stieber Zoltánt szorítja a kispadra.

  • A magyar válogatott várható összeállítása a görögök ellen a Rangadó szerint:

MAGYARORSZÁG: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Kádár Tamás, Bese Barnabás – Nagy Ádám – Varga Roland, Kleinheisler László, Kovács István, Sallai Roland – Szalai Ádám.

Fiola, Pátkai és Stieber is kimarad? – fotó: MLSZ

címlapkép: MLSZ

Olvasói sztorik