Magyar foci bajnokok ligája

Nikolics nem a pályával, hanem a játékkal foglalkozik

Felcsúton a BL-továbbjutás a tét a Mol Vidi FC számára.

A Mol Vidi FC vezetőedzője szerint a csapatnak százszázalékos koncentrációval kell játszania a svéd Malmö ellen, és az apró részletek döntenek majd a továbbjutásról a Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóján.

Marko Nikolics hétfőn a székesfehérvári sajtótájékoztatón kiemelte: a csapat megfelelően felkészült, a győzelemhez végig fókuszálni kell. A szerb szakvezető szerint az idegenbeli első meccsen 1-1-et játszott Vidi FC az egész magyar labdarúgást is képviseli a Bajnokok Ligájában.

Mint mondta: szép történet eddig az európai kupaszereplés, és reményeit fejezte ki, hogy ez az álom minél tovább tart majd. Az ellenfélről szólva a tréner úgy vélekedett, hogy igazán erős csapatról van szó, amelynek a csoportkör sem ismeretlen. Biztos volt benne, hogy két jó gárda lép majd pályára kedd este Felcsúton, ahol az összpontosítás mellett az dönt, hogy ki milyen harcos hozzáállással játszik majd.

– Ezen a szinten már nem lehet hibázni, a legapróbb részletek dönthetnek a párharc kimeneteléről – fogalmazott Marko Nikolics.

Bár a svéd csapatnak kell a gól, a tréner azt mondta, hiba lenne az eredmény megtartására törekedni. A lényeg, hogy nem szabad könnyű helyzeteket ajándékozni az ellenfélnek, ez lehet a továbbjutás kulcsa, de a taktika mellett a játékosok egyéni teljesítménye is fontos lesz – hangsúlyozta.

A pálya állapotára vonatkozó kérdésekre a szakvezető közölte: nem a pályával, hanem a játékkal kell foglalkozni, „mindig azokra a dolgokra koncentrálunk, amire hatásunk lehet”. Két napja még azt mondta: „A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk itt, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű.”

Kiemelte, nem érez nyomást a csapaton és büszke játékosaira, akik tisztelettel, de kellő hittel és önbizalommal nyilatkoznak az ellenfélről.

A fehérvári csapat védője, Stopira a sajtótájékoztatón elmondta: a csapat készen áll a mérkőzésre, de a továbbjutáshoz az kell, hogy mindenki a legtöbbet nyújtsa a pályán. Az ellenfélnek erős kerete van, tisztelni kell őket, de a Vidi FC célja a továbbjutás, és úgy gondolja, a fehérvári csapat tudja azt, hogy ehhez mi kell.

A Vidi FC múlt kedden idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Malmö ellen, a visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

Címlapkép: molvidi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.