Magyar foci

A magyar foci reménysége Norvégiába igazolt – hivatalos

Bundesliga- és PL-csapatok helyett Torvund Alexander nagy meglepetésre a harmadosztályban kötött ki.

Az elmúlt hónapokban több ízben beszámoltunk arról, hogy az U17-es és az U19-es magyar utánpótlás válogatott nagy reménysége, Torvund Alexander kevés időt töltött Székesfehérváron, hiszen bejárta Európát, és hónapról hónapra neves csapatok próbajátékain vett részt.

A Rangadó is beszámolt róla, hogy a Mol Vidi FC 18 esztendős futballistája tavaly megfordult a Brightonnál, az ugyancsak angol Sunderlandnél, illetve a német Mönchengladbachnál is, majd újra a Szigetország felé vette az irányt, hiszen a Wolverhampton Wanderers U23-as csapata tesztelte.

Torvund aztán májusban, az utolsó NB I-es fordulóban debütált a Vidi színeiben a magyar élvonalban, ám a fehérvári kaland ezzel (egy időre biztosan) véget is ért számára.

Norvég sajtóhírekből kiderül, hogy a 18 éves játékos a helyi harmadosztályú Ullern IF csapatához igazolt.

Edzője, Ole Johan rögvest dicsérte az új szerzeményt a hivatalos klubhonlapon.

Nem minden nap igazolunk játékost olyan csapattól, amely a BL-selejtezőben érdekelt. Alex az elmúlt hónapokban Bundesliga- és Premier League-csapatnál is járt próbajátékon, nagy öröm számunkra, hogy végül a mi klubunkat választotta.

Torvund saját erősségeiről így beszélt:

Gyors, kreatív és technikás játékosnak tartom magam. Keményen edzek majd azért, hogy lehetőséget kapjak az Ullern színeiben, és a képességeimet meccshelyzetben is megmutathassam

– fogalmazott Torvund, aki egyébként a norvégiai Bærumban született, de amikor egy éves lett, családjával Magyarországra költözött.

Az Ullern egyébként pillanatnyilag a 14 csapatos harmadosztály hetedik helyén tanyázik.

A magyar utánpótlás válogatott játékos, Torvund Alexander Norvégiába igazolt – fotó: ullern.no
Olvasói sztorik