Magyar foci

Gaál Bálint visszatért a Haladáshoz – hivatalos

A Vasastól távozó 27 éves támadó nem akart az NB II-ben játszani.

Gaál Bálint 2017 januárjában, három évre igazolt a Szombathelyi Haladástól a Vasashoz nem titkoltan azért, hogy az angyalföldi csapattal a nemzetközi kupában indulhasson. Ez megvalósult: a piros-kékek a szezon végén bronzérmesek lettek. A mögöttünk hagyott bajnokságban viszont meglepetésre mélyrepülése kezdtek, utolsó helyen zártak és kiestek az élvonalból. Noha Gaál sérüléssel bajlódott, így is jó szezont futott, húsz bajnoki meccsen kezdőként, háromszor csereként lépett pályára és hat találatával csapata házi gólkirálya lett. Az NB II-ben viszont már nem akart játszani a 27 esztendős támadó, aki eddigi 101 élvonalbeli bajnokiján 23 gólig jutott. Gaál csütörtökön aláírt a Haladáshoz – adta hírül a szombathelyiek hivatalos honlapja.

Sir Alex Ferguson megható üzenetben köszönte meg a támogatást
A skót tréner már jobban van, hamarosan ismét a lelátóról követheti egykori csapatát.

– Noha kellett egy kis idő, mire akklimatilázódtam a Vasasban, szerettem Angyalföldön futballozni – mondta Gaál Bálint. -Amiért odaigazoltam, már az első fél évben sikerült: bronzérmesek lehettünk, ráadásul Magyar Kupa-döntőben szerepelhettünk. Sajnos a legutóbbi bajnokság nagy csalódás volt mindannyiunk számára, ősszel még nekem is jól ment a játék, jöttek a gólok is. Tavasszal megsérültem, s hiányérzetem van amiatt, hogy nem tudtam segíteni volt csapatomnak. Meggyőződésem: ha többet tudok futballozni, nem esünk ki. Nyáron azonban váltani akartam, hiszen nem azért igazoltam annak idején a Vasasba, hogy a másodosztályban futballozzam. Habár akadtak más lehetőségeim is, mindenképpen szerettem volna hazajönni Szombathelyre. Ha rajtam múlik, a felkészülést már a Rohonci úton kezdem el, ám a két klubnak mostanra sikerült megegyeznie. A céljaim? Stabil NB I-es csapatban szeretnék szerepelni, és minél több góllal segíteni csapatomat.

címlapfotó: www.haladas.hu

Olvasói sztorik