Magyar foci bajnokok ligája

Juhász Roland: Hazai pályán picit több kell

A védő szerint kompakt volt a Vidi idegenben.

Bár fölényben futballozott a bolgár bajnok és több helyzetet alakított ki magyar ellenfelénél, a Vidi hatékonyan védekezett és zárta le a területeket a hazai csapat előtt, így a Ludogorec Razgrad elleni idegenbeli találkozó 0-0-s döntetlennel zárult. A mérkőzés legjobbja, a székesfehérvári védelem karmestere, Juhász Roland a lefújás után az M4 Sportnak értékelte az odavágón elért eredményt.

Játékban kevesebbet nyújtottunk, mint amit elképzeltünk. Arra számítottunk, hogy többet birtokolják majd a labdát, de összességében kompaktak voltunk az egész mérkőzés során

– mondta a csapatkapitány, majd így folytatta:

A második félidőben több pontrúgásban bíztunk, ebből keveset tudtunk megvalósítani, a végére pedig őket is felőrölte a mérkőzés. A végjátékban pontosabbak lehettünk volna, ennél picit többre lesz szükség hazai pályán. Belülről élveztem a mérkőzést, számomra az volt a fontos, hogy a védekezés működjön, jól sikerült lezárni a területeket. Kicsit több frissesség kell elől, a támadókról jobban le kell vennünk a védekezés terhét, akkor több labdát meg tudunk tartani és a lesz esélyünk a védelmük mögé kerülni.

címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik