Magyar foci

Havi egymilliós fizetést vittek haza, mégis simán kiestek az NB I-ből

Elképesztő számok derültek ki az éves beszámolóból.

A 9-7-17-es bajnoki mutató, a megszerzett 34 pont, valamint a 38–61-es gólkülönbség semmire sem volt elég, a Vasas az utolsó helyen zárt a honi élvonalban, és kiesett.

Pedig az anyagi lehetőségek egyáltalán nem voltak rosszak, derült ki a klub éves beszámolójából. Ahogy arra a g7.24.hu gazdasági oldal felhívta a figyelmet, a fővárosi együttest működtető cég valamivel több mint 608 millió forintnyi bérköltséget számolt el a játékosokra tavaly. Mivel a csapat kerete 23 főből áll, ez azt jelenti, hogy egy futballistájuk átlagosan 14 millió forintba került 2017-ben.

A szakportál hozzátette, mivel a labdarúgók kifejezetten kedvező feltételekkel adóznak, a költségként elszámolt összeg jelentős részét meg is tarthatták. Számításaik szerint így átlagosan nagyjából havi nettó egymilliót kereshettek a csapat focistái.

Dzsudzsák Balázs megtörte a csendet, a jövőjéről beszélt
Fontos kérdésekre adott választ a magyar válogatott játékosa.

A Vasas FC Kft. egyébként annak ellenére sem zárt jó évet pénzügyi értelemben, hogy az előző idényben harmadik helyen végzett a labdarúgó élvonalban, és így nemzetközi kupában is indulhatott. A cég bevételei ugyan emelkedtek, és átlépték az 1 milliárd forintot, ez a hazai első osztályban egyáltalán nem számít kiugrónak. A Vasas számára nem is volt elég, hiszen a vállalat túlköltekezett, és 134 milliós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Szakmailag még rosszabbul zárult az évad, hiszen szombaton eldőlt, hogy a csapat kiesett az élvonalból – írja a g7.24.hu.

Nyitókép: vasasfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik