Magyar foci

Több százmilliót fizethet legújabb kiszemeltjéért a Fradi

Az NB I legnagyobb nyári átigazolása jöhet.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a bolgár élvonalbeli Levszki–CSZKA bajnoki mérkőzésen tűnt fel Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll.

Beszámolók szerint a német mester Ivan Goranov teljesítményét figyelte, sőt, több portál úgy fogalmaz: a Ferencváros szerződtetné a kiszemeltet. A 25 éves balhátvéd a zöld-fehéreknél Marcos Pedrosót válthatja, akiről korábban megírtuk: minden valószínűség szerint már nyáron távozik, hiszen Franciaországból, Portugáliából és Olaszországból is figyelik.

Időközben kiderült az is, hogy a Fradi-szurkolók egyik legnagyobb kedvence a lila-fehérekhez tart, itt írtunk róla. 

Amit Goronovról tudni kell

A 25 éves bolgár játékos alapember volt a mostani versenykiírásban a Levszki Szófiánál, minden sorozatot figyelembe véve 35 tétmérkőzésen egy gólig és ugyanennyi gólpasszig jutott. A Gol.bg arról ír, hogy a Fradi még egymillió bolgár levát (azaz, több mint 160 millió forintot) is fizethet a kiszemeltért, a Levszki ugyanis ennyit kér érte.

címlapkép: kotasport.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik