Távozott a Soproni FAC vezetőedzői posztjáról az Újpest ikonja, a magyar futball megmondó embere,Urbán Flórián. A korábbi 41-szeres válogatott védő az év elején vette át a megyei első osztályban szereplő SFAC szakmai munkájának irányítását. A csapat akkor a negyedik helyen állt, most a 26. forduló után pedig immár a hatodik. Tizenegy meccsen négy siker mellett két döntetlen és öt vereség került a mérlegbe, ám ami még érdekesebb, hogy a gólkülönbsége 15–23 volt, amihez sokat tett hozzá a Lipót elleni 0–5 és a Kapuvárral szembeni 1–7, amely után Urbán a Facebookon jelentette be a lemondását.