Magyar foci

Újpestről üzentek a fradistáknak a derbi előtt

Szombaton rendezik a derbit, azaz az Újpest és a Ferencváros összecsapását az NB I-ben. A hazaiak kapusa, Filip Pajovics  – már újdonsült apukaként – a klubhonlapnak nyilatkozott a találkozó előtt.

– Ha jól teljesítményt nyújtunk, nyerhetünk. Nem érdekel már senkit a jó játék, de ugyanakkor vesztes vagy döntetlen eredménnyel záruló mérkőzés. Nyerni kell, semmi más nem elfogadható.

Leekens bekeményít, több játékost is kirak a kezdőből
Sokkoló hibákról beszél a magyar válogatott kapitánya.

Azt is megkérdezte tőle, hogy kitől tart a legjobban a Ferencvárosból. Mivel legutóbb Böde Dánielt említette, aki aztán gólt lőtt neki, ezúttal most nem rá esett a választása: Pajovics szerint ugyanakkor Moutari veszélyes kulcsjátékos a Fradi keretében. És a mi lehet a kulcs a győzelemhez?

– Fociznunk kell, és élveznünk, hogy egy ilyen mérkőzésen játszhatunk. Természetesen a derbi mindenkinek fontos, így minden bele kell adnunk, hogy győzzünk. Jó játékosaink vannak, és a keretünk is a legjobbak közé tartozik a bajnokságban. Emellett mi leszünk itthon, ahol meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az Újpest, és a legjobb három csapat közé tartozunk a magyar bajnokságban.

Olvasói sztorik