Magyar foci

Doll őszintén beszélt a Hamburg érdeklődéséről

A Fradi német trénere a Puskás Akadémia elleni hétvégi bajnokiról is beszélt.

A hét elején újra arról számolt be a német sajtó, hogy a nyártól a Fradi vezetőedzője, Thomas Doll veheti át a Bundesligában a kiesés felé tartó Hamburg irányítását. A Ferencváros német mestere tisztában van azzal, hogy egykori klubja nagy bajban van, hiszen 17. helyen szerénykedik a bajnokságban, de leszögezte: őt senki sem kereste Hamburgból.

– Anno jól éreztem ott magam és annyit tudok, hogy a volt HSV-középpályás, a holland Rafael Van der Vaart azt nyilatkozta: én biztosan megmenteném a kiesés­től a Hamburgot. Csakhogy ne­kem most remek együttesem van – itt, Budapesten – magyarázta a Doll a Borsnak. 

A Fradi szombaton a Puskás Akadémia ellen folytathatja remeklését.  A felcsútiak edzője, Pintér Attila telepakolja kezdőjét légiósokkal, aztán utóbb arról panaszkodik, hogy nem adnak bele mindent.

– Ideális a kapcsolatom a keret nem magyar tagjaival is. Erről olyan közös programok szervezésével gondoskodunk, ami erősíti a csapategységet. Bár a Puskás helyzete nem rózsás, és a pont, pontok jól jönnének neki, de a Groupama Arénéban mi vagyunk az esélyesek – mondta Doll a hétvégi meccsről.

ATTILA KISBENEDEK / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik