Magyar foci

Hóhelyzet: három szerdai Magyar Kupa-meccsről már döntöttek

Kemény fagy, van, ahol hó is várja a csapatokat.

Szerdán hat visszavágóval folytatódik a Magyar Kupa nyolcaddöntője. Kora délután (13 óra) a Vác a Diósgyőrt fogadja Óbudán, a Dorog pedig a Debrecent látja vendégül. Két találkozót rendeznek 17 órától (Békéscsaba–Nagykanizsa, Balmazújváros–Győr), a Honvéd vendége a Siófok lett volna 18 órától, a ZTE pedig 19 órától (TV: M4 Sport) vendégeskedik a Puskás Akadémiánál.

Olvastad?
Késelés a Fradi-stadionban: 18 ember ellen emeltek vádat

Az időjárás nem kedvez a csapatoknak és a szurkolóknak: a nagy hideg mellett az elmúlt napokban ismét havazott, így korántsem hibátlan állapotú pályák várhatnak a felekre.

A DVTK hivatalos honlapjaonline tudósításában, fél órával a kezdés előtt megjegyezte: „a pálya helyenként foltokban havas, néhol jeges, de van olyan része, ahol zöldellik. Egyelőre nem jöttek ki a csapatok melegíteni.” Nem sokkal később aztán már a játéktéren melegítettek a felek. A Debrecen élőképpel közvetíti dorogi vendégjátékát, itt is rendben van a pálya. A DVTK-meccse is élőképpel lesz követhető, de 15 perc csúszással kezdődik.

Fotó: Békéscsaba 1912 Előre Facebook

Békéscsabáról jelezték, mindent megtesznek, hogy játékra alkalmassá tegyék a pályát. Felcsúton aligha lesz gond: a csapat kedden szakadó hóban, de szépen letakarított edzőpályákon készülhetett, így a fűthető centerpályával sem lehet gond.

Békéscsaba–Nagykanizsa

Honvéd–Siófok

Nem sokkal 14 óra után kiderült: a találkozót elhalasztották.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók

13 óra: Vác FC (NB II) – Diósgyőri VTK (a párharc állása: 0-2)

13 óra: Dorogi FC (NB II) – Debreceni VSC (2-1)

17 óra: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – WKW ETO FC Győr (NB II) (3-2)

17 óra: Békéscsaba 1912 Előre (NB II) – UFC Nagykanizsa (megyei I) (3-1)

18 óra: Budapest Honvéd – BFC Siófok (NB II) (2-2)

19 óra: Puskás Akadémia FC – Zalaegerszegi TE FC (NB II) (0-1)

Később:

Március 6. kedd, 17 óra: Paksi FC – Újpest FC (0-2)

Március 7. szerda, 13 óra: Sényő-Carnifex FC (megyei I) – MTK Budapest (NB II) (0-4)

Olvasói sztorik