Magyar foci

Leekens BL-nyolcaddöntőbe vár egy magyar csapatot?

Felcsúton mondott igen furcsákat a belga szövetségi kapitány.

Csütörtök délután a Puskás Akadémián járt Georges Leekens, a magyar válogatott október végén kinevezett szövetségi kapitánya. A nemzeti csapat új trénerét Takács Mihály főigazgató mutatta be, az intézményben pedig találkozott a szakmai vezetőkkel is – derül ki a felcsúti honlap beszámolójából.

Micsoda részletek!
Bölöni jött volna, ezért nem lett magyar kapitány

A belga szakember nyilatkozatában elárulta: olyan csapatokat szeretne, amelyek tavasszal is állva vannak az európai kupasorozatokban. Ez bizonyára nem ígérkezik könnyű küldetésnek, hiszen az elmúlt években még az augusztus megélése is igazán nagy kihívást jelentett a magyar kluboknak…

– A magyar labdarúgás csak összefogással, szoros szakmai együttműködéssel léphet előre. Rengeteg a tennivalónk, ha el akarjuk érni, hogy mentálisan, fizikálisan is intellektuálisan is a csúcson legyünk. Nagy kihívás ez, sok-sok munka vár még ránk, ha egy jó magyar válogatottat akarunk építeni. Ehhez jó klubok is kellenek, olyanok, amelyek az Európa Ligában vagy éppen a Bajnokok Ligájában megérik a tavaszt, mert minél magasabb szinten játszanak a játékosok, annál jobban fejlődnek. A sikert persze egyedül nem tudom garantálni, a kemény munkát viszont igen. Tudom, hogy a magyarok imádják a futballt, de bármilyen sok csalódás is érte őket, nem szabad elveszteni a hitüket. Nekem van hitem, van tapasztalatom, és van szenvedélyem – ezeket szeretném a magyar labdarúgás szolgálatába állítani, ezért vagyok itt – szögezte le a kapitány.

Felcsúton járt a belga kapitány Fotó: pfla.hu
Olvasói sztorik