Magyar foci

Magyar válogatott: nincs még egy csapat, melynek ilyen rosszul menne a futballtörpék ellen

A labdarúgás több, mint száz éve íródó történetében hasonlóra még nem volt példa.

Az nso.hu gyűjtéséből kiderül, hogy 2017. november kilencedikéig nem volt még egy csapat a földkerekségen, amely egy éven belül, hivatalos meccsen kikapott volna a két európai törpeállamtól. Csütörtök este azonban – nagy bánatunkra – ezt a „rekordot” megdöntötte a magyar válogatott.

Inkább elfelejtetnénk ezeket a meccseket
Történelmi égések: törpeállamok és 8-1 a legfájóbb emlékek között – VIDEÓ

A nemzeti csapat júniusban még Bernd Storck irányítása alatt Andorra otthonában szenvedett vereséget (1-0) vb-selejtezős mérkőzésen, majd pár hónappal később a Szélesi Zoltán vezette együttes Luxemburg előtt is kénytelen volt fejet hajtani (2-1) barátságos találkozón.

Andorra után Luxemburg is nagy falatnak bizonyult Fotó: mlsz.hu

A 11v11.com oldal összesítése szerint a labdarúgás több, mint száz éve íródó története eddig három olyan válogatottról tud, amely kikapott Andorrától és Luxemburgtól is. Fehéroroszországot, Albániát és Macedóniát csütörtök este Magyarország követte a sorban.

A magyar válogatott viszont a futballtörténelem első csapata, Szélesi Zoltán a futballtörténelem első olyan edzője (Andorra ellen ő volt a válogatott másodedzője), aki egy éven belül vereséget szenvedett Andorrától és Luxemburgtól is.

Válogatottak, akiket megvert a két törpeállam:

Fehéroroszország
Andorra–Fehéroroszország 2-0 (2000. április 26.)
Fehéroroszország–Luxemburg 0-1 (2007. október 13.)
Luxemburg–Fehéroroszország 1-0 (2017. augusztus 31.)
Albánia
Andorra–Albánia 2-0 (2002. április 17.)
Luxemburg–Albánia 2-1 (2011. szeptember 6.)
Macedónia
Andorra–Macedónia 1-0 (2004. október 13.)
Luxemburg–Macedónia 2-1 (2012. február 29.)
Luxemburg–Macedónia 1-0 (2015. szeptember 5.)
Magyarország
Andorra–Magyarország 1-0 (2017. június 9.)
Luxemburg–Magyarország 2-1 (2017. november 9.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik