Magyar foci

Böde és Fiola újra egy csapatban?

Furcsa nyilatkozat jelent meg.

A magyar válogatott legutóbbi összetartásán Szabó János képviselte klubunkat. A lejátszott két mérkőzésből az elsőn Baselben a kispadon ült, de a másodikon, a Groupama Arénában a Feröer-szigetek ellen egy-nullára megnyert találkozón kezdő volt. Ez volt a második felnőtt válogatottsága – vezeti fel Szabó Jánossal készített interjúját a Paks hivatalos honlapja.

Olvastad már?
Sokan akarnak szövetségi kapitányok lenni, egyvalaki nem

– Természetesen örültem, de ugyanakkor elég furcsa érzések is előjöttek bennem, amikor megérkeztem a válogatotthoz – kezdte János. Később, amikor beszélgettem a kapitánnyal, akkor meg ő nem értette, hogy miért lepett meg engem a meghívása. Elmondta, hogy a teljesítményem alapján igenis van helyem a keretben. Számomra is kiderült, amiről nem is tudtam, hogy valóban jó ideje figyelték a játékom. Hazafelé Baselből, már a repülőn jelezte nekem Bernd Storck, hogy minden bizonnyal én kezdek majd a feröeriek ellen. Ez így is lett, és igazán felemelő érzés volt a címeres mezt újból magamra ölteni. Igaz korosztályos válogatottként ezt már sokszor megtettem, és nagyon szép sikert értem el, de a felnőtt válogatott mezében kifutni a pályára, azért az egészen más. Nem lehet szavakba foglalni azt az érzést, ami abban a pillanatban átjárt – mondta Szabó János a hirtelen jött lehetőségről.

Böde Dániel visszatérhet Paksra? Fotó: paksifc.hu

Készült egy remek fotó is az összetartás alatt, Böde Dániel és Fiola Attila, két egykori PAKSI FC játékos társaságában.

– Ők ketten egy szobában aludtak, és mivel háromágyas szobák nem voltak, így nem tudtunk mindig együtt lenni. De így is sokat “bandáztunk”, és sok régi emléket felidéztünk. Jó volt ismét velük futballozni. Látok rá esélyt, hogy ez majd később még itt Pakson is előfordulhat – mondta Szabó.

Olvasói sztorik