Magyar foci

Kedden dől el Bernd Storck sorsa

Csányi üzent: ki kell jutni a 2020-as Eb-re.

A Magyar Labdarúgó Szövetség jövő hét kedden értékeli a világbajnoki selejtezősorozatot, amelyet a Feröer-szigetek 1-0-s legyőzésével a harmadik helyen zárt Bernd Storck együttese.

Ezt jelenti a 43 százalék!
Tizenöt éves mélyponton a magyar válogatott

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a közmédiának elmondta, több olyan eredmény is született a kvalifikációban, amely nem felelt meg a várakozásoknak, így az andorrai vereség, vagy feröeriek elleni összecsapás. Hozzátette, jövő kedden az elnökség meghallgatja szakemberek véleményét, valamint a válogatott vezetését és természetesen a szövetségi kapitány beszámolóját is, s ezt követően kell a megfelelő döntést hoznia.

Csányi Sándor hangsúlyozta, természetesen a legfontosabb, hogy a válogatott ott legyen a 2020-as Európa-bajnokságon, amelynek az egyik házigazdája is lesz, éppen ezért óriási “baj és szégyen lenne”, ha nem kvalifikálná magát.

Kedden eldől Storck sorsa Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik