Magyar foci

Hevesi község számára adományozott az MLSZ

A szövetség a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve segít a tarnabodi műfüves pálya karbantartásában.

Tarnabod egy 600 lelket számláló, hátrányos helyzetű község Hevesben. Az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) pályaépítési programján keresztül az általános iskola udvarán egy műfüves pálya épült két évvel ezelőtt, amit a falu apraja-nagyja örömmel használ az átadás óta. A nagy igénybevételtől a pályára már ráfért a karbantartás, amit viszont anyagi eszközök hiányában a falu nem tudott megoldani – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

Ekkor az MLSZ és a pályát kivitelező cég közös felajánlást tett, melynek keretében a karbantartáshoz szükséges gépet a kistelepülésnek adományozták. A most következő néhány perces kisfilm az átadásról és a kistelepülés lakóinak nagy öröméről szól.

– Nagy szükség volt erre a többfunkciós eszközre, hiszen a pályát nemcsak a tanulók használják naponta 8-tól 16 óráig, hanem iskolaidőn túl, a falu sportolni vágyó lakói is igénybe vehetik és veszik ezt a lehetőséget. Élénk sportélet zajlik a pályán az év minden szakában, kicsik és nagyok egyaránt szívesen töltik itt szabadidejüket – írja az iskola honlapja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik