Magyar foci

Eltiltották a Debrecen csatárát

Ha kedd, akkor fegyelmi bizottsági határozatok. Lássuk, hogy döntött a testület!

NB I

Castillion Geoffrey Wynton Mandelano (DVSC), mert túlzott mértékű erőbevetéssel megrúgta ellenfelét 2 soron következő hivatalos barátságos, felkészülési mérkőzésre szóló eltiltást kapott – írja a honi szövetség honlapja.

NB III

Róth István (Komárom), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben rácsúszott ellenfele vádlijára 2, Horváth Ádám (Csepel) 1, Babics Zsolt (Csorna) 1, Nagy Norbert (Komló), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Vasas Attila (Dabas-Gyón) 1, Hambuch Milán (Szentlőrinc) 1, Lukács Raymond Barna (Salgótarján) 1, Nagy Péter (Hajdúböszörmény) 1 soron következő felnőtt bajnok mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Dudás János technikai vezető (Csepel), mint visszaeső a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakmai tevékenységtől 2, Lipcsei Péter vezetőedző (FTC), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, amit a lelátóról tovább folytatott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Bihari Gyula (Tállya) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB a Méhkerék – Dunaújváros mérkőzéssel kapcsolatban a Méhkeréket, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (a játékvezetők szidalmazása) és műanyag pohár játéktérre dobásáért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Komló – Pénzügyőr mérkőzéssel kapcsolatban a Komlót, mint visszaesőt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Női felnőtt nagypályás bajnokságok és kupák

Várkonyi Orsolya (Honvéd), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2 soron következő női felnőtt bajnok mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Várkonyi Ferenc kapusedző (Honvéd), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő NB I-es női nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női és férfi felnőtt futsal bajnokságok és kupák

Dudás Donát (Kazincbarcika) 1, Bartal Balázs (Vác), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, a kiállítás után a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 2, Vén Gábor (Vác), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 2, Szabó Zsolt (Újpesti FC), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, amit a piros lap felmutatása után tovább folytatott és megpróbálta a 2. sz. játékvezetőt lelocsolni 4, Tóth Norbert (Kelen SC) 1, Szántovszki Soma (REAC) 1, Dauner Kristóf (Szigetszentmiklós) 1, Da Silva Ribeiro Roni (Aramis) 1 és Káplár Tamás (ELTE) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnok mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Cserenkó Szabolcs vezetőedző (Score-Goal), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, majd a játékteret vonakodva hagyta el a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakmai tevékenységtől 2, Haffner György vezetőedző (Szigetszentmiklós), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, majd a technikai zónát vonakodva hagyta el és a játékvezető személyére ismételten sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakmai tevékenységtől 4, Somogyi Gábor technikai vezető (ELTE) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II férfi futsal bajnoki mérkőzésre eltiltja.

Micsó Márk kapusedző (Szekszárd), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott és a technikai zóna környékét csak többszöri felszólításra volt hajlandó elhagyni a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB I női futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés:

III. ker. 10, Csorna 12, Szekszárd 12, Dabas-Gyón 12, Szentlőrinc 12 ezer forint.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik