Légiósok

Okos, kegyetlen, erős Herthát épített Dárdai Pál

A nemzetközi sajtó nem fukarkodott az elismerő jelzőkkel.

Mint arról honlapunk is beszámolt, a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 2-0-s győzelmet aratott a Bayern München ellen a német Bundesliga hatodik fordulójának nyitómeccsén. A berliniek ezzel pontszámban (13) beérték a forduló előtt még egyedüli éllovas riválist, és folytatják remek szezon eleji sorozatukat. A történelmi siker után a magyar sikeredző is elmondta, minek köszönhető ez a győzelem.

Ezért nem lenne meglepő Bogdán Ádám visszatérése a magyar válogatottba
Alan Combe, a Hibernian kapusedzője a Rangadónak elárulta, minek köszönheti nagyszerű formáját a hússzoros magyar válogatott játékos.

Sokan óriási meglepetésként említik ezt a sikert – megnéztük, a helyi, illetve nemzetközi lapok miként hivatkoznak a pénteki találkozóra.

A Bayern összetört Berlin „falai” előtt – írja a spanyol Marca.

Az erős Hertha sokkolta a Bayernt – jegyzi meg a TZ.de.

A kegyetlen Hertha ellen kapott ki először Niko Kovac Bayern Münchenje – így a Bundesliga hivatalos honlapja.

A Hertha példát mutatott az Ajaxnak, és szállította az első Bayern-vereséget – a holland VI.nl tálalta így a Dárdai-csapat bravúrját. A München kedden az Ajaxot fogadja a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójában.

Az okos Hertha meglepte a Bayernt – ezt már a Kickeren olvashattunk,

A Hertha utolérte a Bayernt a Bundesliga élén – emlékeztet a brit The Guardian.

Dárdai Herthája kivégezte a Bayernt – az N-tv.de szerint.

Kiemelt kép: Odd Andersen/DFL/AFP

Olvasói sztorik