Légiósok

Leekensszel jó döntést hozott az MLSZ – véli a légiós

Németh Krisztián elárulta: a luxemburgi fiaskónak nem voltak előzményei.

A Costa Rica ellen mutatott hozzáállást kell hoznia a válogatottnak – véli Németh Krisztián, aki az amerikai visszatéréséről, a luxemburgi vereségről és Georges Leekens szövetségi kapitányról is beszélt – írja az M4 Sport.

Három vesztes meccs Liptákék
Élet-halál harcra készül a DVTK csapatkapitánya

A 28 esztendős csatár az M1 Ma Este című műsorában elárulta, már akkor tudta, hogy egyszer visszatér az amerikai bajnokságba (MLS), mikor Kansasből a dohai Al-Gharafához szerződött.

– Egy sikeres év után kellett meghoznom azt a döntést, hogy eligazolok Katarba – fogalmazott Németh, aki augusztusban csatlakozott a New England csapatához. Hozzátette, a korábbi váltásban az Európa-bajnokság is közrejátszott, és a szerződése kapcsán sem volt egyetértés a klubbal, amelyet nagyon nehéz szívvel hagyott ott.

Németh Krisztián a válogatottba és az MLS-be is visszatért Fotó: Europress/AFP

Mivel fontos volt számára az Eb-kerettagság, döntése előtt Bernd Storck szövetségi kapitány véleményét is kikérte, a német szakember pedig támogatta a váltást.

Németh aztán nem kapott meghívót, de Szélesi Zoltán Luxemburg és Costa Rica elleni keretében ismét ott volt. Elmondta, a csúfos luxemburgi kudarc előtt semmi nem utalt a később mutatott játékra és eredményre.

– Nagyon jó felkészülésünk volt. Szélesi Zoltán olyan jó programot rakott össze, és olyan jó hangulat volt, hogy úgy mentünk bele a meccsbe, hogy meg fogjuk ezt nyerni.

A kötelező győzelemből végül kínos vereség lett, három nappal később azonban valamelyest javítottak a képen Costa Rica ellen. A játék Némethnek sem tetszett, a csapat hozzáállása azonban annál inkább.

Az összetartást természetesen kiemelt figyelemmel követte az október végén kinevezett szövetségi kapitány, Georges Leekens, akivel így a játékosok is találkoztak.

– Egy nagyon korrekt és rendes embert ismertem meg benne. Nyilván szakmailag még nem tudok véleményt mondani, mert még nem volt edzésünk vele, de én úgy gondolom, hogy jó döntést hozott a szövetség – így a New England Revolution csatára, aki egyetért azzal, hogy a belga kapitány gyilkos ösztönöket és konkurenciharcot vár a válogatottnál.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

Olvasói sztorik