Légiósok

Nagy Ádám beszélt a mellőzöttségéről

A Bologna magyar válogatott középpályása nehéz perióduson van túl.

Andorra és Luxemburg ellen vesztes válogatott tagja volt, a Serie A-ban pedig tizenkét forduló alatt csupán két bajnoki jutott Nagy Ádámnak. A 22 éves középpályásnak tehát az elmúlt időszak nem sikerült túl tényesen, de gőzerővel azon dolgozik, hogy mindkét fronton javuljon a helyzet.

OLVASTAD?

Fradi-botrány: Kubatov lemondott volna, ha…

– Sajnálatos módon a válogatottal nem tudhatunk sikeres évet a hátunk mögött. A szurkolók és a szakmai stáb sem ezt érdemelte. Remélem, a következő évet úgy tudjuk elkezdeni, ahogy az ideit befejeztük, győzelemmel – nyilatkozta a Borsnak a Nagy Ádám, aki a bolognai helyzetére is kitért: bár az első kilenc fordulóban nem játszott, a Roberto Donadoni vezette csapat utóbbi három bajnokiján kétszer is megkapta a lehetőséget.

– Nehéz perióduson vagyok túl, hiszen korábban mindig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy akárhol játszottam, nem akadt ilyen hosszú időszak, amit mellőzöttként töltöttem volna. Ebben az időszakban rájöttem arra, csak saját magammal tolok ki, ha nem megfelelően állok a munkához, és nem adom ki magamból a maximumot. Próbálok élni minden lehetőséggel, ami remélem, egyre több lesz. Egyáltalán nem arról van szó, hogy bárkivel is megromlott volna a viszonyom. A posztomon kialakult erős konkurencia sem probléma, ezzel még jobb teljesítményre sarkalljuk egymást – mondta a Bologna játékosa

Nagy Ádám nehéz időszakon van túl Fotó: MLSZ
Olvasói sztorik