Légiósok

Nem meglepő, hogy PL-klubok figyelik Gulácsit

A magyar kapus rávilágított a német és az angol foci közötti legnagyobb különbségre.

A The Sunnak adott exkluzív interjút Gulácsi Péter, aki elárulta, miért hagyta el évekkel ezelőtt a Liverpool FC-t – és ahogy a bulvárlap fogalmaz, lett Európa egyik topkapusa.

A 27 éves hálóőr 2008-ban távozott az MTK-tól és csatlakozott a „vörösök” akadémiájához, ám a felnőtt csapatban Pepe Reina mögött nem igazán jutott szóhoz Rafa Benítez irányítása alatt. 2013-ban igazolt a Red Bull Salzburghoz, ahonnan útja már egyenesen az RB Leipzighez vezetett.

Kerethirdetés: 25 név a listán!
Ez már nem Storck kerete: bennük bízik Szélesi kapitány

A BL-célokról – a Porto elleni győzelem után

– Ha német csapatként eljutsz a Bajnokok Ligájába, akkor csak az lehet a célod, hogy legalább az egyenes kiesés szakaszba bekerülj – magyarázta a kapus. – Így tekintünk mi is az előttünk álló feladatokra. Nálunk tinédzserek is odakerülhetnek a kezdőcsapatba, olyanok, akiknek nincs jelentős nemzetközi rutinjuk, de csapatként éhesek vagyunk a sikerekre.

Gulácsi Péter Lipcsében találta meg számításait Fotó: Europress/AFP

Az angol és német foci közötti különbségek

Gulácsi szerint Németországban a fiatalok sokkal inkább előtérbe vannak, „kivirágozhatnak” – ellentétben Angliával.

– Angliában az volt az érzésem, hogy a tartalékbajnokság nagyon messze volt a Premier League szintjétől, hatalmas volt a különbség. Itt a második csapatok a negyedosztályban játszanak, így a tehetségek már tizennyolc-tizenkilenc évesen belekóstolhatnak a felnőtt fociba.

– Németországban a foci kultúrája egészen más, mint Angliában – tette hozzá. – Itt kevesebb bajnoki meccsünk van, és csak egy kupasorozat, szóval arra koncentrálhatunk, hogy edzéseken folyamatosan fejlődjünk. Angliában több volt a mérkőzés, ott éppen emiatt a regenerációra kerül nagyobb hangsúly.

A Liverpoolnál már bánják, hogy elengedték a kapust Fotó: Getty Images

Visszatérhet Gulácsi Liverpoolba?

– Soha nem tudhatod, mit tartogat számodra a jövő. Most csak a jelenről tudok beszélni, ennek tükrében a legjobb helyen vagyok, hiszen még mindig fejlődhetek és tanulhatok. Gyerekként arról álmodoztam, hogy Európa egyik meghatározó bajnokságában védhetek elsőszámú kapusként. Ezt most elértem. Többet nem is kívánhatok, a Bajnokok Ligájában játszhatok, a klubnál pedig számolnak velem.

PL-klubok figyelik a magyart

Gulácsi ügynöke, James Lippett (World In Motion) nem lepődött meg azon sem, hogy PL-klubok figyelik a kapust.

– A Péter jövőjével kapcsolatos spekulációkat nagyon higgadtan kezeljük, hiszen teljesen normális, ha egy játékos jól teljesít, felfigyelnek rá – magyarázta. – Péter jól játszik, az egyik legmegbízhatóbb kapus a Bundesligában. Fantasztikus futballista, kiváló mentalitással, Lipcsében pedig hisznek benne.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik